Bombaformával üzent a címvédő a Masters nyitónapján

Csütörtökön elrajtolt az év első major tornája, a Masters Tournament, a címvédő Rory McIlroy pedig rögtön jelezte, hogy nemcsak a hagyományok ápolásáért érkezett Augusztába, hanem azért is, hogy megvédje címét.

 

A 36 éves északír játékos öt ütéssel par alatt teljesítette az első kört (67), amivel holtversenyben az élre került az amerikai Sam Burns társaságában. McIlroy ezzel minden kétkedőt elhallgattatott, akik a tornát megelőzően inkább a körülötte zajló felhajtásról, mintsem aktuális formájáról beszéltek.

 

A tavalyi rájátszás tragikus hőse, az angol Justin Rose (-2) három ütéssel maradt el a két éllovastól, akárcsak a világranglista-vezető Scottie Scheffler. McIlroy célja, hogy olyan legendák nyomdokaiba lépjen, mint Jack Nicklaus, Nick Faldo és Tiger Woods, akik képesek voltak megvédeni Masters-címüket.

 

A regnáló bajnok fokozatosan lendült bele a játékba: az első kilenc eleje még az ismerkedésről szólt, a 8. és a 15. szakasz között azonban már öt birdie-vel szántotta fel a pályát, ami kulcsfontosságú volt az erős nyitányhoz. A csütörtöki pályafutása egyik legjobb kezdőköre Augustában; persze ebben a mutatóban az északír sosem jeleskedett: a mostani mindössze a harmadik alkalom, amikor 70 ütés alatt teljesített az első napon.

 

McIlroy elmondta, hogy bár továbbra is magas elvárásokat támaszt magával szemben, inkább a döntéshozatalra és a magabiztos játékra koncentrál, nem pedig a konkrét eredményre.

 

 

A mezőnyben több nagy név is hullámzó teljesítményt nyújtott. Scottie Scheffler villámrajtot vett egy eagle-lel és egy birdie-vel, a lendület azonban alábbhagyott, és végül stabil, de nem kiemelkedő 70-et játszott. Az angol Tommy Fleetwood jól kezdett, de hibái miatt visszacsúszott, míg a spanyol Jon Rahm kifejezetten gyenge napot zárt 78 ütéssel.

 

Az előző heti Texas Open nagy vesztese, a skót Robert MacIntyre köre különösen szenvedősre sikerült: három bogey mellett egy dupla, sőt a 15. szakaszon egy quadruple bogey (+4!) is lehúzta az eredményét, végül 80 ütéssel (+8) zárt. Szintén csalódást keltő napja volt a jelenleg legjobb formában lévő LIV-játékosnak, Bryson DeChambeau-nak is, aki 76-ot ütött.

 

Az első nap után ugyan Rory McIlroy és Sam Burns áll az élen, de a mezőny szoros, és még hosszú út áll a játékosok előtt. A címvédő is óvatosan fogalmazott: jó kezdés ide vagy oda, a torna java még csak most következik.

 

LIVE SCORE

 

Fotó: The Masters / Facebook


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés