A női mezőnynek van félnivalója

A tavaly tizennyolcadik életévét betöltő Lehoczky Fanni, a junior évek után, az idei szezonban már a felnőttek között versenyez. Apukáját, a Highland oktatóját, Lehoczky Gábort kérdeztük, aki nem csak Fanni, hanem nevelt fia, Sáfár István sikereiről is megosztott néhány érdekességet.

 

Hova tűnt Fanni?

Köszönöm a kérdést. Tavaly véget értek Fanni számára a junior évek, idén a női mezőnyben fog indulni, de most a tanulásé a főszerep. Idén érettségizik, azaz a kötelező tantárgyakból már írásbelizett, most jönnek a felvételihez az emelt szintű kémia és biológia tantárgyak.

 

Teljesen kimaradt a golf az életéből?

Azért nem teljesen, télen minden héten a Tippan Indoorban gyakorolt, igaz csak heti egyszer. A szezon kezdete óta, pedig a Highlanden, főleg hétvégenként, igaz most csak egyszer egy héten, illetve segít nekünk a versenyek lebonyolításában.

 

Mikor látjuk újra versenyezni?

Hamarosan, örömmel tölt el, hogy nagyon sokan kérdezik ezt tőlem és jól is esik, hogy ilyen sokan kísérték figyelemmel a golfpályafutását és hiányolják a pályákról. Azért a női mezőnynek van némi félni valója a bruttó első hely kapcsán…

 

Továbbra is a Highland oszlopos oktatója vagy?

Igen, egy sikeres téli indoor-szezon, és egy kitűnően sikerült ciprusi tavaszi edzőtábor után, újra teljes mellszélességgel oktatok a Highlanden, illetve segítek a versenyek lebonyolításában. Idén is kiveszem a részem a kezdő tanfolyamokból, tavaly szerintem én vittem a virtuális pálmát a 26 elindított csoportos tanfolyammal, valamint a szombati golfbemutatókat is preferálom. Nekem a mai napig élmény egy golfbemutató, szeretem megismertetni, bemutatni a golfot az érdeklődőknek. Természetesen a régi tanítványaim ugyanúgy számíthatnak rám.

 

Feltűnt egy új név a legutóbbi Segafredo golfverseny résztvevői és helyezettjei között: Sáfár István.

Igen, Ö a nevelt fiam, hosszú-hosszú kihagyás után most visszatért a pályára. Még Hideg Danival együtt tanítottam Őket a lőrinci klubban, aztán az élet máshová sodorta, de néhány éve már a Decathlon „golf felelőse”. Ő felel a hazai áruházak golf részlegéért, illetve az érdeklődés növekedésével, egyre komolyabb feladatokat kap a vezetőségtől. Most a hétvégi versenyen tért vissza, meg is nyerte indulási kategóriáját, és rögtön ki is zárták a kiemelkedően jó eredménye miatt. Természetes büszkeséggel tölt el a sikeres debütálása. Sajnos a rendszer ilyen (könnyen felejt), de most már zuhanórepülésben a hcp-je, ami hamarosan beáll a jelenlegi tudásszintjére. 

 

20220512_Sáfár_István.jpg

 

Sok sikert kívánunk a gyerekeknek, mind a golfpályán mind a való életben…

Köszönöm


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés