Gulácsi az Elche ellen térhet vissza a Villarreal kapujába

A spanyol labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának szombati mérkőzésen térhet vissza a Villarreal kapujába Gulácsi Péter, aki hétfőről keddre virradóra fegyveres rablás áldozata volt a családjával együtt.

 

A korábbi válogatott kapus a személyi sérüléssel nem járó incidenst követően kedd este kihagyta együttese győztes Bajnokok Ligája-főtáblás mérkőzését, szerdán pedig már azt írta a közöségi oldalán, hogy családtagjaival együtt szeretne visszatérni a mindennapi élethez.

 

Az 58-szoros válogatott futballista nyáron szerződött a Villarrealhoz és hamar beverekedte magát a kezdőcsapatba, majd többek között az ő jó teljesítményeinek volt köszönhető, hogy a gyengén rajtoló együttes mostanra feljött a 11. helyre a tabellán. A 36 éves kapus várhatóan a 18. pozícióban szerénykedő Elche elleni mérkőzésen is megkapja a lehetőséget kezdőként, a Villarreal pedig az idénybeli második hazai győzelmére hajthat, mivel papíron esélyese a meccsnek.

 

A százszázalékos mérleggel listavezető FC Barcelona rangadóra készül, ugyanis a harmadik helyen álló Real Betishez látogat, amely jól kezdte a mostani bajnokságot, de ennek a találkozónak így is a kirobbanó formában futballozó katalán sztáregyüttes a favoritja.

 

Barcelonában az Espanyol vendége lesz a második pozíciót elfoglaló Atlético Madrid, míg a negyedik Real Madrid az egy hellyel és négy ponttal mögötte álló Sevillát fogadja vasárnap.

 

Forrás: MTI


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés