Pogačar ötödször nyerte meg a Tour de France-t

Tadej Pogačar sorozatban harmadszor, pályafutása során ötödször nyerte meg az összetettet a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen.

 

A Bordeaux körüli erdőtüzek nyomán az eredetileg a 21. szakaszra kirendelt rendvédelem tagjainak egy részét átcsoportosították, így a táv 133 kilométerről 89 kilométerre rövidült, az eredeti rajtvárosból, Thoiryból buszokkal vitték át a kerékpárosokat Párizsba. Ezáltal a szokásosnál kevesebb idő jutott az utolsó etap elejét hagyományosan jellemző ünneplésre. A fővárosi körpályában a tavalyi kiírás után ezúttal is helyet kapott a 2024-es olimpián megmászott Montmartre, amelyre most háromszor kaptattak fel a bringások, a befutónak pedig szokás szerint a Champs-Elysées adott otthont.

 

Bő tíz kilométer után már versenytempóban haladt a mezőny, röviddel később az első szökési kísérlettel megindult az igazi küzdelem is. Mivel ekkor már csak alig több mint hetven kilométer volt hátra, senkit nem engedett messzire a mezőny.

 

Noha nem esett az eső, a vasárnapi záróetapon az összetettre vonatkozó időket az utolsó három körre fordulva, a céltól mintegy 48 kilométerre állapították meg, onnantól már csak a szakaszgyőzelemért ment a harc. Az 1 kilométer hosszú és 6,5 százalék átlagmeredekségű emelkedő utolsó teljesítése után hosszabb táv maradt a célig, mint egy évvel korábban, így kevésbé volt ideális a távoli támadások szempontjából.

 

Ugyanakkor a sárga trikós Pogacar így is szerette volna megnyerni a szakaszt, amelyet tavaly nem tudott. Már az első mászásnál szakadások alakultak ki a nagy tempónál, Pogacar, Van der Poel és a zöld trikós dán Mads Pedersen is az első bolyban tekert, ám a síkon összezárt a mezőny.

 

Az emelkedő második teljesítésénél csapattársa felvezetéséből Pogacar indult meg, ezt csak Van der Poel bírta ki a kerekén, lejtmenetben az olimpiai bajnok belga Remco Evenepoel, síkon Pedersen zárkózott fel rájuk rövid időn belül. Négyesüket a síkon hosszú üldözéssel utolérte a sprinteréért, Olav Kooijért dolgozó Decathlon. Az utolsó felfelében Van der Poel indult meg Pogacarral a kerekén, előnyük a síkra érve hat másodperc volt egy kisebb csoport és 15 másodperc a mezőny előtt.

 

A célig hátralevő kilenc kilométeren kettősük nagyot harcolt, két és fél kilométerrel a vége előtt még tíz másodperc előnyük volt az izgalmas végjátékban. Pogacar a záró fél kilométerre elfáradt és leszakadt, és bár nagyon jött a mezőny, Van der Poel az utolsó "energiamorzsáit" előhúzva kitartott, ezzel idei második, pályafutása negyedik Tour-szakaszát nyerte. Csapattársa, a belga Jasper Philipsen bejött másodiknak, és Pedersen ért célba harmadikként, és egy bukás is történt a sprint során.

 

Azzal, hogy a szlovén világbajnok, Pogacar ismét sárga trikóban ünnepelhetett Párizsban, csatlakozott az örökrangsor élén öt sikerrel álló francia Jacques Anquetil, belga Eddy Merckx, francia Bernard Hinault és a spanyol Miguel Induráin mellé. (Az amerikai Lance Armstrongot doppingolás miatt utólag megfosztották hét elsőségétől.)

 

Második Evenepoel lett, aki 2022-ben megnyerte a Vueltát. A harmadik helyet pedig Pogacar mexikói csapattársa, Isaac del Toro szerezte meg, aki ezzel a legjobb fiatalként fehér trikósként zárt. A franciák 19 éves ígérete, Paul Seixas pályafutása első háromhetesén negyedik lett, megelőzve honfitársát, Lenny Martinezt. Így bár a legjobb ötben zárt két hazai bringás is, a világ legismertebb kerékpárversenyének legutóbbi francia győztese változatlanul Bernard Hinault volt 1985-ben, és Romain Bardet 2017-es harmadik helye óta dobogóra sem állhatott hazai versenyző.

 

A pontverseny zöld trikóját Pedersen viheti haza, ezzel a hatodik olyan kerékpáros lett, aki mindhárom háromhetes viadalon a pontverseny élén zárt pályafutása során. A hegyi kategória legjobbjaként a pöttyös trikót az ecuadori olimpiai bajnok, a 2019-ben Giro d'Italiát nyert Richard Carapaz (EF Education-Easypost) érdemelte ki, ő kapta a legaktívabb versenyző díját is. A csapatversenyt a Lidl-Trek zárta az élen.

 

A Movistar portugál versenyzője, Nelson Oliveira lett a sportág történetében az első, aki pályafutása 24 Grand Tour-versenyét kivétel nélkül befejezte.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés