Jenny Shin tíz év után ismét LPGA-tornát nyert

Jenny Shin nyerte a Women's Scottish Opent a skóciai Dundonald Links-en, miután a nehéz körülmények ellenére is sikerült megőriznie előnyét honfitársa, A-Lim Kim előtt.

 

A dél-koreai játékos a zárónapon 75-ös kört ment – közte három bogey-val az első kilenc szakaszon –, így -9-es összesített eredménnyel fejezte be a tornát. A-Lim Kim egy kiváló, 68-as körrel két ütés hátránnyal végzett a második helyen, míg a thaiföldi Pajaree Anannarukarn további két ütéssel lemaradva lett harmadik.

 

Shin számára különleges jelentőségű volt a győzelem: több mint tíz év után diadalmaskodott ismét az LPGA Touron – ez mindössze a második sikere volt 368 indulásból. Az utolsó putt értékesítése után könnyeivel küszködött, majd barátai vízzel és pezsgővel ünnepelték vele a győzelmet.

 

 

Az első győzelmem akkor nem igazán tűnt igazi sikernek, inkább véletlennek éreztem. Ez most teljesen más. Úgy érzem, ezt megérdemeltem, mert keményen dolgoztam érte” – mondta a győztes.

 

A nehéz skóciai körülmények jól mutatják a pálya kihívásait: négy kör alatt mindössze tíz játékos tudott par alatti eredményt elérni. Az idei szezonban két major győzelmet szerző Nelly Korda 69-es zárókörrel a 16. helyen végzett +2-es összesítéssel.

 

A női profi szezon a Women's Opennel folytatódik, a major torna csütörtökön rajtol a lancashire-i Royal Lytham & St Annes pályán.

 

Forrás: BBC Sport

Fotó: LPGA / Facebook


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés