Ryan Fox emlékezetessé tette a 154. The Open Championship vasárnapi fináléját, miután szenzációs hajrájával elhódította a Claret Jugot. Az új-zélandi golfozó -2-es (68 ütéses) zárókört játszott a Royal Birkdale-ben, és összesített -10-es eredményével egyetlen ütéssel megelőzte az amerikai Cameron Youngot.
A 39 éves Fox sokáig nem tartozott az esélyesek közé az angliai Southport mellett megrendezett tornán: inkább az ausztrál Lucas Herbert és az amerikai Sam Burns tűnt befutónak – utóbbi az első helyről vághatott neki a zárónapnak.
Fox az első kört követően még a 85. helyen állt, a második versenynap után pedig holtversenyben az 52. volt. Szombaton azonban begyújtotta a rakétákat: káprázatos, -8-as (62 ütéses) kört produkált, amellyel beállította a férfi major-bajnokságok történetének legalacsonyabb köreredményét. Ezzel minden idők legnagyobb 36 szakaszos felzárkózását bemutatva feljött a második helyre.
Érdekesség, hogy az idei bajnokságon Herbert és Burns révén még két rekordbeállítás született, így a férfi majorök történetének nyolc 62 ütéses köre közül három is a 2026-os Openhez kötődik.
Fox korábban nem rendelkezett tekintélyes PGA Tour-mérleggel: mindössze két győzelmet szerzett, mindkettőt tavaly, ráadásul mindkettőt rájátszásban. Ez alapján azonban sejthető volt, hogy a végjátékban nem remeg majd meg a keze.
Így is lett. A 39 éves játékos az utolsó hat szakaszon négy birdie-t ütött, a 18-ashoz érve pedig már tudta: egy újabb birdie elegendő lesz a győzelemhez. A hosszú par 4-es szakaszon ez korántsem számított egyszerű feladatnak, hiszen a nap folyamán mindössze négy birdie született rajta.
Fox azonban nem hátrált meg. Mintegy 300 méteres drive-ja a fairway közepén landolt, majd 160 méterről a green közepére ütött. Végül magabiztosan értékesítve a körülbelül 3,5 méteres birdie-puttot pályafutása legnagyobb sikerét érte el.
„A puttnál szinte semmit sem éreztem, annyira remegtem. Nem volt kellemes érzés, de amikor láttam beesni a labdát, az mindenért kárpótolt” – nyilatkozta Fox, aki a torna előtt 100:1-es oddsszal szerepelt a fogadóirodáknál.
A torna előtt a világranglista 56. helyén álló Fox a legalacsonyabban rangsorolt Open-bajnok lett Darren Clarke 2011-es diadala óta.
A vasárnapi finálé végig rendkívül kiélezett volt: egy-egy ponton Cameron Young, Sam Burns, Kim Si-woo és Ryan Fox is vezette a mezőnyt, miközben a világelső Scottie Scheffler és Tommy Fleetwood is versenyben maradt a győzelemért. A döntő pillanatokban azonban Fox higgadtsága és kiváló befejezése jelentette a különbséget.
A második helyet végül Young szerezte meg (-9), a harmadikon Burns zárt (-8), míg a negyedik pozíción Scheffler és Fleetwood osztozott (-7).
Az új-zélandi játékos sportos családból származik: édesapja, Grant Fox az All Blacks legendás rögbiválogatottjának világbajnoka, nagyapja, Merv Wallace pedig az új-zélandi krikettválogatott kapitánya és edzője volt. Ryan Fox most már saját jogán is beírta nevét a sporttörténelembe: megszerezte első majortrófeáját, és ezzel kiérdemelte az év Champion Golfer of the Year címét.
Fotó: PGA Tour / Facebook

