Csütörtökön véget értek a Monarchia Kupa, vagyis a közép-európai szenior válogatottak viadalának küzdelmei. A szlovéniai Ptujban a nettó és a bruttó magyar csapat egyaránt esélyes volt a végső győzelemre, végül nagy csatában mindkét együttes a második helyet szerezte meg. A Masters mezőnyében a kétfős magyar alakulat tisztes helytállásról tett tanúbizonyságot.
A keddi szenzációs kezdés után szerdán is megőrizte helyét az élmezőnyben a két hatfős magyar csapat, így fordult rá a hat ország – Ausztria, Csehország, Horvátország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia – a csütörtöki döntő egyéni körre.
Már az első napon nyilvánvalóvá vált, hogy bruttóban a cseh és a magyar együttes párharca dönt majd a végső győzelemről. Bár végig rendkívül szoros volt a verseny, végül három ponttal Csehország bizonyult jobbnak. A csütörtöki rohamhoz Koller György 33, Zilahy Csaba 31, Szalay Attila 29 és Krämer András 28 ponttal járult hozzá, az egyéni eredmények közül Ralph Müller 28, valamint Baldauf László 24 pontja esett ki.
Csehország 265 ponttal nyerte meg a tornát, míg Véh Balázs kapitány csapata 262 ponttal zárt a második helyen. A magyar együttes minden versenynapon mindössze egy ponttal maradt el a csehektől. A két válogatott fölényét jól mutatja, hogy a harmadik helyezett Ausztria 16 ponttal lemaradva végzett a mieink mögött.

A nettó versenyben már a kezdetektől folyamatos helycserék jellemezték az élmezőnyt, egy dolog azonban végig biztosnak tűnt: a magyar csapat stabilan az esélyesek között szerepelt. Bár a második körben a házigazda Szlovénia remekelt, az egyéni játék során Ausztria gőzhengerként szántotta fel a pályát. Az osztrákok 133 ponttal zárták a napot, kilenc ponttal megelőzve Hideg János együttesét. A magyar csapat hiába szerzett hatpontos előnyt a két páros kör során, az egyéni kör 124 pontját követően ez végül hárompontos hátránnyá változott.
A nap legjobbjai magyar részről Nagy László és Malatyinszki Tamás voltak 33-33 ponttal, mellettük Dr. Takács János és a kapitány, Hideg János 29-29 pontja került be a csapateredménybe. Hatvári Árpád 27, valamint Törőcsik Attila 20 pontja ezúttal kiesett az összesítésből.
Ausztria 270 ponttal nyerte a tornát, a magyar válogatott 267 ponttal ezüstérmes lett, míg a bronzérmet a házigazda szlovén csapat szerezte meg 264 ponttal.
A kétfős 75+ Masters-csapatunk, Alan Burton és Saághy Pál számára ezúttal a tisztes helytállás jutott, a korosztályos versenyt ebben a kategóriában is Ausztria nyerte.
Gratulálunk minden szenior sporttársunknak!

