Hosszas betegség után, 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító. A magyar szellemi élet egyik legsokoldalúbb és legkarakteresebb alakja távozott, akinek munkássága évtizedeken át formálta a nyelvről, irodalomról és gondolkodásról való közbeszédet.

1947. február 15-én született Budapesten, és egész pályáját áthatotta a nyelv iránti szenvedélyes kíváncsiság. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatójaként generációk számára tette élővé az angol nyelvészetet és nyelvtörténetet, később professor emeritusként is meghatározó szellemi jelenlét maradt. Tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának és a Digitális Irodalmi Akadémiának is.

Költőként és esszéistaként pontos, letisztult, gyakran ironikus hangja tette felismerhetővé, miközben műfordítóként maradandót alkotott: William Shakespeare drámáinak újrafordításai – köztük a Hamlet, a Szentivánéji álom vagy A vihar – nemcsak a színházi nyelvet frissítették fel, hanem a magyar irodalmi nyelvet is gazdagították. Fordítói hitvallása szerint a klasszikus műveknek nem régiesnek, hanem élőnek kell hatniuk – munkái ennek a szemléletnek lettek emblematikus példái.

Nem csupán tudósként és alkotóként volt jelentős: közéleti megszólalásai, nyelvi ismeretterjesztő írásai és előadásai révén szélesebb közönséghez is eljuttatta a nyelvészet örömét. Ritka képessége volt, hogy a legbonyolultabb nyelvi jelenségekről is világosan, szellemesen és közérthetően beszéljen.

Munkásságát számos rangos díjjal ismerték el: többek között Déry Tibor-jutalommal, Füst Milán-díjjal, Artisjus Irodalmi Nagydíjjal és AEGON Művészeti Díjjal tüntették ki.

Halálával nemcsak egy kiváló tudóst és műfordítót veszítettünk el, hanem egy olyan gondolkodót is, aki képes volt hidat teremteni tudomány és irodalom, hagyomány és jelen között. Nádasdy Ádám munkái tovább élnek – a könyvek lapjain, a színházak színpadán, és mindazok gondolkodásában, akiket tanított vagy megszólított.

Fotó: Stekovics Gáspár felvétele / Wikipédia