A Jupiter lesz az L.A. ellenfele a TGL döntőjében

A Jupiter Links Golf Club kedden 9–5-re győzött a floridai SoFi Centerben a Boston Common Golf ellen, így biztossá vált, hogy a Los Angeles gárdája és a Jupiter csapata játssza a TGL második kiírásának döntőjét.

 

Jupiter Links GC: Max Homa, Tom Kim, Akshay Bhatia

Boston Common Golf: Rory McIlroy, Adam Scott, Keegan Bradley

 

A negyedik kiemelt Jupiter korábban is jelezte, hogy mentalitásban ez már nem a tavalyi csapat (akkor a rájátszásba sem jutottak be és egyetlen sikerüket a szintén bukdácsoló Boston ellen aratták), az elődöntőben mutatott játékkal pedig megerősítették, hogy komoly esélyekkel szállnak harcba a bajnoki címért.

 

A Jupiter 2 győzelem mellett 2 vereséggel negyedik kiemeltként került playoffba, de semmi esetre sem esélytelenként: azt már korábban is megmutatták, hogy hátrányból is képesek felállni, és igazi egymásért küzdő csapatot alkotnak. A Boston – a világranglista második McIlroy-jal a soraiban – azonban első kiemeltként került rájátszásba, 4 győzelem 1 vereség mutatójukkal és eddigi magabiztos játékukkal nem lehetett kérdés, hogy az este esélyeseinek számítottak.

 

 

A Triples-szakaszban (amikor a játékosok felváltva ütnek), a Boston hozta el az első score-t, de a Jupiter rögtön a második szakaszon válaszolni tudott, és bár az első kilenc nagy részében fej-fej mellett haladtak a felek, az egyéni párharcokra Kimék 4–3-mal fordulhattak.

 

A Singles-szakaszban azonban már nem volt kérdés, ki az úr a pályán: a Jupiter 5–2-vel, közte két pontduplázó Hammer-értékesítésével darálta be a Bostont, így az utolsó, 15. szakasz lejátszására már nem is volt szükség.

 

A győzelem kulcsfigurája Max Homa volt, aki a Singles szakaszban az ellenfél csapatkapitánya, a TGL társalapító Rory McIlroy elleni mindkét összecsapását megnyerte. Mellette Tom Kim, aki az előző meccsen hole-in-one-nal juttatta playoffba a csapatot, most sem maradt adós a kiváló teljesítménnyel: megnyerte egyéni párharcát.

 

A döntőben a Jupiter Links ellenfele a Los Angeles Golf Club lesz, amely a keddi elődöntőben 6–4-re legyőzte a címvédő Atlanta Drive GC csapatát. A Los Angeles hátrányból fordítva, Tommy Fleetwood 15. lyukon szerzett birdie-je és Justin Rose kulcsfontosságú puttjai révén biztosította a győzelmét.

 

 

A TGL kétfordulós döntőjének első mérkőzését március 23-án játsszák, a visszavágóra másnap kerül sor. Döntetlen esetén harmadik meccset rendeznek.

 

Forrás és fotó: TGL


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés