Veszélybe került Tiger Woods visszatérése

Tiger Woods visszatérése a Mastersre kétségessé vált a sérüléséről szóló friss hírek miatt. Az év első major eseménye három hét múlva, április 9-én kezdődik Augustában, a golfrajongók körében pedig most a legégetőbb kérdés, hogy Woods vállalja-e a játékot.

 

Az 50 éves játékos legutóbb 2024-ben lépett pályára PGA Tour-versenyen, az Open Championshipen azonban nem jutott be a cutba.

 

Woods 2021 februári autóbalesete óta több hátműtéten esett át, legutóbb tavaly októberben, amikor egy ágyéki porckorongot cseréltek ki nála. A rajongók arra számítottak, hogy visszatér az idei Mastersen, főként mivel maga Woods sem zárta ki ezt a lehetőséget. Emellett nemrég Augustában látták leszállni a magángépét, de kedden komor híreket közölt egészségi állapotáról.

 

„Vannak jó és rossz napjaim is. A porckorongcsere nem éppen élvezetes dolog!” – nyilatkozta a legenda az újságíróknak. „Már korábban is számos beavatkozáson estem át, a testem nem gyógyul úgy, mint huszonnégy éves koromban. Vannak napok, amikor szinte bármit meg tudok csinálni, és vannak olyanok, amikor már a mozgás is nehezen megy.”

 

A 29 éves Will Zalatoris 2025-ben hasonló beavatkozáson esett át: a PGA Championship után két sérült porckorongot cseréltek ki mesterségesre. Hosszadalmas rehabilitáció után 2026-ban tért vissza a versenyzéshez. Woods hasonló eredményre számít, bár elismerte, hogy karrierje ezen szakaszában a felépülés komoly kihívást jelent.

 

Az ötszörös Masters-bajnok még nem erősítette meg, hogy pályára lép-e, és a legfrissebb hírek sem utalnak arra, hogy hamarosan visszatérne.

 

Forrás: Athlon Sports

Fotó: CNN


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés