MSGT: 2026 újdonságai

A Magyar Senior Golfozók Társaságának üzenete

Kedves Sporttársak!

Örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy az elnökség gőzerővel dolgozik a 2026-os szezon előkészítésén. A klubokkal folyamatosak az egyeztetések, a versenynaptár végső simításain dolgozunk, valamint készítjük a versenyek és események részletes kiírásait.

 

Versenyek és klubkedvezmények

Ha már tervezed a programjaidat, nézd meg az éves versenynaptárunkat is. Célunk, hogy a szenior versenyeken elérhető green fee kedvezmények mellett egyéni játék esetén is 20–25%-os kedvezményeket tudjunk biztosítani számotokra.

A tavalyi sikeres évkezdet nyomán megrendezzük az idénynyitó Texas versenyt. Újdonságként pedig – a Nyílt Bajnokság mellett – külön, háromnapos Magyar Szenior Bajnokságot is szervezünk. Többen érdeklődtetek az idei Nyílt Bajnokság helyszíne iránt. Az elnökség a döntést a május 2–3-án megrendezésre kerülő Magyar Kupát követően hozza meg.

Természetesen 2026-ban is számíthattok a sorozatversenyekre, valamint az évek óta közkedvelt Match Play bajnokságra. Örömmel jelezzük, hogy a HOLD Privát Vagyonkezelés, az Elite Sport Club és a TaylorMade továbbra is támogatóink között szerepelnek.

Jelenleg még keressük sorozatversenyeink névadó szponzorait, hogy támogatásukkal – a tavalyi évhez hasonlóan – magas színvonalú díjazást biztosíthassunk. Tagjaink felajánlasait ezúton is köszönettel fogadjuk.

 

20260205_msgt.png

 

Változatlan tagdíj, több lehetőség

Jó hírünk az, hogy a tagdíj 2026-ban is változatlan, továbbra is 30.000 Ft. Miközben sok területen áremelkedések vannak, mi azon dolgozunk, hogy a tagságért kapott előnyök és programok értéke továbbra is vonzó maradjon számotokra.

 

Befizetési lehetőségek

Banki átutalással

Magyar Senior Golfozók Társasága

Számlaszám: 11600006-00000000-98347124

IBAN: HU56116000060000000098347124

 

Személyesen

Társaságunk pénztárában.

 

A befizetéssel kapcsolatos értesítéseket a GOLFIGO rendszerben kapjátok meg, amely az MSGT másodtagság megújítására is vonatkozik.

 

Téli felkészülés

A téli időszakban továbbra is érvényben van az Elite Sport Clubbal kötött megállapodásunk: az érvényes társasági tagsággal rendelkező tagok 20%-os kedvezménnyel vehetik igénybe a szimulátorokat és az elütőket. Emellett tagjaink kedvezményesen használhatják a Fashion Trend szimulátorát is 10:00 és 15:00 óra között. Mindkét helyszínen előzetes bejelentkezés szükséges.

 

HCP vezetés

Újdonság, hogy a Magyar Golf Klub és a St. Lőrinc Golf Klub tagjaink számára 30.000 Ft-ért HCP-vezetést vállal.

 

1% felajánlás

Idén is lehetőségetek van adótok 1%-ával támogatni társaságunk munkáját. Minden forint számít – előre is köszönjük a felajánlásokat.

 

Magyar Senior Golfozók Társasága

(adószám: 18228122-2-43, székhely: 1123 Budapest, Alkotás utca 44. B/5)

 

Mindenkinek jó egészséget és aktív telet kívánunk! Bízunk benne, hogy a téli hónapokban is megőrzitek aktivitásotokat, hogy tavasszal újult erővel találkozhassunk a golfpályákon.

 

Zilahy Csaba / elnök

Horváth Béla / főtitkár


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés