Csányi fantasztikus rajttal a 16. helyen áll

 

Egyiptomban folytatódott a Pro Golf Tour, ahol ezúttal Csányi Olivérnek szoríthatunk. Olivér idei első PGT-versenyén rögtön erős teljesítményt nyújtott: -4-es eredménnyel, bőven a tervezett CUT-vonalon belül kezdett, és a 16. helyen áll a Red Sea Ain Sokhna Openen.

 

Ettől a héttől Egyiptomban szerepel a Pro Golf Tour 120 fős mezőnye, a Szuezi-csatorna közelében található Golf Club Ain Sokhna pályáján. Ahogy az utóbbi években megszokhattuk, Csányi Olivér is elütőre állt a Red Sea Ain Sokhna Open versenyén.

 

Bár Olivér kicsit beragadt az elején, a második kilenc szakasztól kezdve remek formába lendült. A második szakaszon még bogey-t ütött, de ezt hamar kiegyenlítette egy birdie-vel. Az ötödik szakaszon újabb bogey következett, amelyet a hetedik lyuknál még egy par alatti szakasszal korrigált. Az első kilencet végül harmadik birdie-jével zárta.

 

Következett a back nine, ahol Olivér sorra magabiztosan értékesítette a birdie-ket. A sorminta így nézett ki: minden par után jött egy birdie, és a harmadéves profink egyre előkelőbb pozícióba került a tabellán. Végül a 18. szakaszt bogey-val zárta, így összesen 3 bogey, 7 birdie és 8 par került fel a score-kártyájára. A -4-es rajttal (68 ütés) Olivér a top húszban, a 16. helyen áll (a tervezett CUT-vonal jelenleg -2-nél áll, és a legjobb 40 játékos jut be a harmadik körbe).

 

20250311_csányi1.jpg

 

Tavaly ugyanitt Csányi even parral (72) kezdett, és a második napján játszotta legjobbját, amikor 67 ütésből teljesítette a kört – reméljük, idén is hasonlóan folytatódik a versenye.

 

Olivér a Golf Club Ain Sokhna pályájáról bizonyára szép emlékeket őriz, hiszen tavaly ugyanitt a szezonnyitón 22. lett, majd néhány nappal később a Red Sea Egyptian Classic versenyén Pro Golf Tour pályafutása legjobb eredményét, a 12. helyet érte el. Bízunk benne, hogy idén is hasonló vagy még jobb eredményei születnek Egyiptomban!

 

A versenyt jelenleg két holland, Bob van der Voort és Lars van der Vight vezeti 64-64 ütéssel. 

 

A nap ütését Rasmus Broholt Lind szállította, aki 5-ös vassal, 124 méterről hole-in-one-t ütött a 5. szakaszon.

 

LIVE SCORE

 

Fotó: Pro Golf Tour


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés