Alejandro del Rey megszerezte első DP World Tour-győzelmét

A spanyol származású Alejandro del Rey lenyűgöző módon, a négy napos verseny utolsó három napján zsinórban három 66-os körrel szerezte meg első DP World Tour-győzelmét, a Ras Al Khaimah Championship megnyerésével.

 

Del Rey, aki a háromszáznyolcadik helyen áll a világranglistán, -22-vel és győzelemmel zárta a hetet. (Legutóbb tavaly márciusban, a Singapore Classic mezőnyében végzett a legjobb 10 között, ahol a hetedik helyet érte el.)

 

„Tavaly eljutottam egy olyan pontra, amikor úgy éreztem, már nem olyan jó érzés a golfpályán játszani” – nyilatkozta Del Rey. „Azóta nagyon keményen dolgozom, hogy soha többé ne kerüljek ilyen helyzetbe. Tudtam, hogy képes vagyok rá, de eddig még egyszer sem jött össze.”

 

Del Rey bogey nélkül játszotta végig a hétvégét az Al Hamra Golf Club pályáján. A döntő kört két ütéses előnnyel kezdte, ezt öt ütésre növelte az első kilencen, majd a tizenegyes szakasztól kezdve három egymást követő birdie révén hat ütés előnyre tett szert. Fantasztikus teljesítményének köszönhetően könnyedén lehagyta a második helyen álló Marcus Armitage-t, aki az első két kör után még vezetett.

 

Az angol Armitage -18-al (68) zárta a hetet, a spanyol David Puig pedig -15-el (65) a harmadik helyet szerezte meg magának.

 

„Egyszerűen csak hálás vagyok, és nagyon boldog, hogy végre eljött ez a pillanat!” – mesélte Del Rey.

 

Forrás: NBC Golf

Fotó: Yahoo Sports


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés