A spanyol Rodrit választotta 2024 legjobb férfi labdarúgójának a futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS), amely 1988 óta ítéli oda a díjat.
A sorrendről idén is nemzetközi zsűri döntött, amelyet a világ 75 országának jeles sportújságírói, futballszakértői alkottak. Annak idején az első két voksolás győztese a holland Marco van Basten lett, majd 1990-ben a később a magyar válogatott szövetségi kapitányi tisztét is ellátó német Lothar Matthäus következett a sorban.
Ezután hosszú szünet jött - a nemzetközi szövetség vette át az év játékosa díj odaítélését -, majd 2020-tól a lengyel Robert Lewandowski két ízben lett első (2020 és 2021), 2022-ben az argentin Lionel Messi, 2023-ban pedig a norvég Erling Haaland bizonyult a legjobbnak.
Az idei választáson első Rodri, a spanyol válogatott és a Manchester City kiválósága - aki a világ legjobbját megillető 2024-es Aranylabdát is kiérdemelte - az IFFHS-voksoláson 191 pontot gyűjtött. Mögötte a Real Madridban légióskodó brazil Vinícius Junior 166-tal lett második, utóbbi csapattársa, az angol Jude Bellingham pedig 62 ponttal a harmadik.
Az FC Barcelona ifjú sztárcsatára, a spanyol Lamine Yamal (39 pont) végzett a negyedik helyen a Manchester City támadója, a tavalyi győztes Haaland (35) és az ugyancsak 35 pontos spanyol Dani Carvajal (Real Madrid) előtt.
A Real Madridból összesen öten kerültek be a legjobb tíz közé.
Forrás: MTI