Folytatódik a golfbíróképzés 2025-ben

 

 

A Magyar Golf Szövetség és az MGSZ Bíró Bizottsága 2025-ben is folytatja a golfbírók képzését. Az MGSZ olyan alapvető gyakorlati golfismeretekkel rendelkezők jelentkezését várja 2025. január 31-ig, akik a golfszabályokkal kapcsolatos tudásukat kívánják elmélyíteni, illetve, akik szívesen tevékenykednének szövetségi bíróként a golfversenyeken.

 

2025-ben folytatódik a golfbírók képzése, melynek fontosságát az adja, hogy a 2025-ös versenynaptárában – az elmúlt évekhez hasonlóan - több mint 300 versenynap szerepel, a klubok és a játékosok visszajelzései alapján pedig hasznosnak ítélik a bírói segítséget a szabályos játék és a versenyek lebonyolítása szempontjából. A bírói részvétellel zajló kiemelt versenyek - a pálya adottságától, átláthatóságától, a játékos létszámtól függően -, alkalmanként legalább két-három golfbíró felkérését teszik szükségessé.

 

A bíróképzés tíz alkalommal, 1,5 óra elméleti előadást és konzultációt, valamint kétszer 3 óra, golfpályán tartott gyakorlati képzést és szituációs gyakorlatot, továbbá az ehhez kapcsolódó mentori programlehetőséget tartalmaz. A képzés a bírói minősítéshez szükséges vizsgát és a bíráskodási gyakorlatokat is magában foglalja.

 

A vizsgához az elméleti képzés 70%-án, valamint a két gyakorlati képzés legalább egyikén kötelező részt venni. A mentor mellett, két alkalomból álló bíráskodási gyakorlaton (egy gyakorló golfbíróval, versenyen való részvétel) kizárólag a sikeres írásbeli vizsgát tett bírójelöltek vehetnek részt. A bíróképzésben résztvevők alsó korhatára 16 év, bírói minősítés azonban kizárólag 18 éves életkor felett szerezhető.

 

Az MGSZ fenntartja a jogot, hogy hat fős jelentkezői létszám alatt, a képzési programot esetlegesen későbbi időpontra módosítsa vagy a képzési programot visszavonja. Utóbbi esetében, a befizetett díjak a jelentkezők részére visszatérítésre kerülnek.

 

A golfbírók közreműködhetnek a golf versenyek lebonyolításában, a szabálykérdések megoldásában, új szemszögből ismerhetik meg a golf versenyeket és új szereplőként vehetnek részt a magyarországi golféletben.

 

Továbbá tapasztalatot szerezhetnek a pályán felmerülő konfliktusos szabálykérdések eredményes megoldásában, és lehetőség nyílik a Magyar Golf Szövetség delegálásával, a R&A (St.Andrews, Skócia) Tournament Administrators and Referees Seminar (TARS) kurzusán részt venni, amelyhez angol nyelvtudás, két éves bírói gyakorlat, az MGSZ Bíró Bizottság támogatása és egy MGSZ megállapodás is szükséges. A golfbírók a kurzus elvégzésével, játékosként sem kerülhetnek megoldhatatlan szabálykérdés elé, megalapozott tanácsot, információt, segítséget adhatnak játékostársaiknak, és alapos tudással kezelhetik az esetleges nézetkülönbségeket.

 

Azok a résztvevők, akik a vizsgán legalább 60%-os teljesítményt érnek el, a Magyar Golf Szövetség szövetségi bírói minősítését és az erről készült igazolást vehetik kézhez. A bírói minősítés érvényességét évente szükséges meghosszabbítani és négyévente kell ismételten vizsgát tenni. A meghosszabbítás feltétele, hogy évente legalább három versenynapon - jegyzőkönyvezett szövetségi- vagy ranglistaversenyen - kell bíráskodni. Amennyiben a bíró a fenti követelménynek nem tesz eleget, a következő évben pótolhatja az elmaradást, azonban ha a következő évben továbbra sem gyakorolja a bíráskodást, és nem teljesíti két év alatt az átlagos évi három versenynapot, akkor elveszíti bírói jogosítványát és minősítését.

 

Elméleti képzés
Első óra: 2025. február 7., péntek 18.00 óra
Helyszíne: MGSZ Iroda és/vagy Testnevelési Egyetem (1126 Budapest Alkotás u. 44.)

 

Gyakorlati képzés
A gyakorlati képzés időpontja és helyszíne később kerül meghirdetésre.
A mentor program részeként, a két alkalomból álló bíráskodási gyakorlaton kizárólag a sikeres írásbeli vizsgát tett bírójelöltek vehetnek részt. A helyszíne és időpontja később kerül kijelölésre.

 

Vizsga
Várható időpontja: 2025. április vége

 

A képzési díja 95.000.-Ft, azaz kilencvenötezer forint, amely tartalmazza az oktatás és a bírói vizsga díját, valamint a felkészüléshez és a vizsgához szükséges magyar és angol nyelvű A golf szabályai kiadványt. Az angol nyelvű Official Guide, hivatalos szabálykönyvet az MGSZ a képzésben résztvevő költségére szerzi be. Sikertelen bírói vizsga esetén, az MGSZ egyszeri pótvizsga lehetőséget biztosít 15.000.-Ft, azaz tizenötezer forint pótvizsgadíj befizetése ellenében.

 

Jelentkezési határidő: 2025. január 31. (péntek)
A képzés díjának befizetési határideje: 2025. január 31., péntek

 

A jelentkezés a jelentkezési lap kitöltésével és a képzés díjának befizetését igazolóbizonylat másolatának az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre történő megküldésével válik érvényessé. A jelentkezéseket az MGSZ kizárólag a képzési díj befizetésével együtt fogadja el.

 

RÉSZLETEK ÉS JELENTKEZÉSI LAP

 

Forrás és kép: hungolf.hu / MGSZ


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés