Rekordmennyiségű olimpiai indulótól vettek doppingmintát

A Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) a párizsi olimpiai résztvevők 39 százalékát ellenőrizte, azaz 4770 sportolótól vett összesen 6130 doppingmintát, ami rekordot jelent az ötkarikás játékok történetében.

 

Az adattal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő, az olimpiai tesztelésekért felelős ITA szolgált, kiemelve, hogy a teszteltek száma négy százalékkal haladta meg az előző, 2021-es tokiói olimpiáét, és tíz százalékkal a 2016-os riói játékokon ellenőrzöttekét.

 

A július 26. és augusztus 11. közötti esemény során levett vizelet- és vérminták elemzése nyomán öten buktak meg: egy iraki dzsúdós, egy afganisztáni és egy nigériai bokszoló, egy kongói sprinter és egy bolíviai úszó szolgált pozitív eredménnyel. A párizsi olimpia előtti időszakban is végzett kontrollvizsgálatokat az ITA, amely intenzív szűrőprogramot hirdetett meg, ez pedig arról szólt, hogy 2024-ben a francia fővárosban versenyzők 90 százalékát legalább egyszer ellenőrzik az ötkarikás játékok előtt.

 

Az ITA mostani nyilatkozata szerint Párizsban a legtöbb tesztet a legnépesebb küldöttségek, vagyis az Egyesült Államok, Franciaország, Kína és Ausztrália sportolói delegációinak körében végezték el.

 

"Az olyan sportágakban, mint az atlétika, a vízi sportok, a kerékpározás, az evezés és a birkózás volt a legtöbb doppingellenőrzés" - olvasható a közleményben.

 

Forrás: MTI

Kép: MTI/Czeglédi Zsolt


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés