Az életműdíjas építész és kiváló golfozó, Mányi István a július elején megrendezett 33. ESGA Super Senior Team Championship & Cup-on és a 6. Masters Team Trophy-n szerzett élményeiről, a golfhoz vezető útjáról, valamint építészeti tevékenységéről számolt be magazinunknak.

Úgy tudom, a golf mellett egy másik sport is főszerepet játszik az életedben.

Már évek óta vérbeli futball-rajongó vagyok, arról nem is beszélve, hogy ez a sport unokáim kedvenc elfoglaltsága is: Tóbiás és Vince már hatéves koruk óta igazolt futballjátékosok!  

Hogyan csöppentél bele a golf világába?

Érdekes, hogy eredetileg nem is annyira a golf, mint inkább a golfpályák világa vonzott, méghozzá azért, mert fiatalon a vitorlázórepülés rabja voltam. Ezért mind a mai napig, ha egy hosszú, par 4-es vagy par 5-ös pályán találom magam, elsősorban az jut eszembe, milyen klassz kis leszállópálya lenne az az adott terep! Hatvan éves voltam, amikor felmerült bennem a gondoltat, hogy hiányzik az életemből az állandó testmozgás. Így találtam rá a golfra, és már jóval elmúltam hatvan, amikor először golfütőt vettem a kezembe a gödi pályán. Egy kedves ismerősöm, a Kossuth-díjas textilművész, Kubinyi Anna néhány évvel ezelőtt meghívott Máriavölgybe, hogy csatlakozzak hozzá és párjához egy baráti golfmeccsre. Az első játéknapon szerzett benyomásaim alapján döntöttem el, hogy a golf mellett kötelezem el magam.

Hogy érezted magad a lengyelországi Szenior Kupán?

A Masters Team Trophy-n a hetvenöt év feletti játékosok kapitányaként indultam el. Meg kell, hogy mondjam, teljes mértékben lenyűgözött a Sand Valley névre keresztelt lengyel díszpálya, amin játszottunk, hiszen minden részlete egy remekmű. A bükkerdővel körülvett, buckás fairway-ek, a homokbunkerek, a szórványos záporok a St. Andrews-ban átélt élményeimet, a skóciai Links pályákat juttatták eszembe. A flighttársaim a legkülönfélébb országokból származtak, voltak köztük belgák, franciák, németek. Bár nem úgy jött ki a lépés, mint két évvel ezlőtt Padovában, Belgiumot és Luxemburgot így is megelőztük, nem jöttünk haza üres kézzel. Jó barátságban, kellemes hangulatban telt ez a négy nap, szavakkal alig lehet leírni, milyen csodálatosan éreztem magam.

Milyen élményeket szereztél St. Andrews-ban?

St. Andrews a világ teteje, a golf Mekkája, ahol érdemes már egy héttel a tervezett játék előtt tee time-ot foglalni, hacsak nem vállalkozik a golfozó arra, hogy reggel hatra, közvetlenül a nyitás előtt érkezzen, hátha visszamondás, üresedés esetén esélyt kap a bejutásra. Amikor tíz évvel ezelőtt, egy gyönyörű szeptemberi napon ellátogattam oda, meglepődve tapasztaltam, hogy sokan hálózsákban aludtak a kapu előtt. Ennek ellenére óriási szerencsém volt, mert már reggel kilenckor pályára léphettem. Már az első szakaszon par-t ütöttem, amellyel szinte azonnal beloptam magam az angol és skót golfozótársaim szívébe!   

Mit jelent számodra az életműdíj, amelyet építészként elnyertél?

Ezt a megtisztelő díjat a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatától kaptam. Bár számos hazai és nemzetközi díjjal és kitüntetéssel rendelkezem, a tény, hogy munkásságom eredményeképpen díjjal jutalmaztak, a pályám megkoronázásának tekinthető. Mestereim közül Huszti Béla nevét emelném ki, ő az épített örökség területén alkotott maradandót és elképesztő elkötelezettséggel munkálkodott örökségünk megóvásán. Óriási hatást gyakorolt rám munkássága és páratlan szorgalma, talán nem véletlen, hogy két évvel ezelőtt magam is elnyertem a Magyar Örökség Díjat. Úgy tűnik tehát, nem hullott terméketlen talajra a Huszti Bélától kapott tudás.