Vasárnap délelőtti éremeső a kajak-kenu vk-n

Két-két arany- és ezüstérmet gyűjtöttek a magyarok a vasárnap délelőtti döntőkben a szegedi kajak-kenu világkupa-versenyen. A hét fináléból hatban volt magyar hajó, ezek közül kettőben két-két hazai egységnek is szoríthatott a Maty-éri pálya közönsége.

 

Ilyen volt a férfi kajakosok királyszáma, az egyesek 1000 méteres versenye, amelyben talán az egész hétvége legerősebb mezőnye jött össze az olimpiai bajnok Kopasz Bálinttal, a Tokióban mögötte ezüstérmes, tavaly világbajnoki második Varga Ádámmal, a vb-címvédő portugál Fernando Pimentával és a 2023-ban vb-bronzérmes német Jakob Thordsennel.

 

A legjobban Pimenta kezdett, aztán az egymás mellett lapátoló két magyarral kiegészülve hármasuk kivált a mezőnyből. Ötszáz méternél már Kopasz vezetett, aki a folytatásban hatalmas előnyt szerzett, biztossá téve a győzelmét. Mögötte Varga nagyot hajrázott és néhány centivel sikerült megelőznie az elfáradó portugált. Kopasz ezzel duplázott, miután szombaton 500 egyesben is nyerni tudott.

 

"Nagyon örülök, hogy a mai napon ilyen szuper formát tudtam hozni, idén még nem eveztem egyszer sem 3:24-et. A tegnapi 500 méter után tudtam regenerálódni és a szélviszonyok is kedveztek nekem" - nyilatkozott az M4 Sportnak a győriek 26 éves kajakosa. - "Annak külön örülök, hogy lényegében mindenki itt volt, aki számít és tudtam egy nagyot csatázni. A végére azért én is elfáradtam, de ez nem csoda, mert az elmúlt hetekben kőkeményen edzettem."

 

Hozzátette: a két aranyéremmel úgy érzi, hogy jó úton jár Párizs felé, de a szeme előtt június 6-a lebeg, akkor lesz hazai ellenfeleivel a nagy meccsük a válogatón, arra készül.

 

A kenusok hasonló távú versenyében Adolf Balázsnak nem sikerült bejutnia a legjobbak közé, de így is volt magyar a döntőben Fejes Dániel személyében. A Honvéd 24 éves olimpikonja a középfutamban nagyon kihajtotta magát, a fináléban ez látszott is, mert nem tudott harcban lenni a riválisokkal, az utolsó, kilencedik helyen ért be. A számot a brazilok olimpiai bajnoka, Isaquias Guimaraes Queiroz nyerte.

 

Női K-1 500-on a Kovács Katalin Akadémia 20 éves kajakosa, Fojt Sára már azzal elérte a célját, hogy bejutott a döntőbe, ott azonban nem volt harcban a dobogós helyekért, a nyolcadik lett - az európaiak közül a harmadik. Az élen az olimpiai és világbajnoki címvédő, új-zélandi Lisa Carrington és honfitársa, Aimee Fisher vívott egymással óriási csatát, s végül meglepetésre utóbbi szerezte meg a győzelmet.

 

A vasárnapi döntős programban négy olyan szám éremcsatározása kapott helyet, amely nem szerepel az ötkarikás műsorban.

 

A női kenu egyesek 500 méteres versenyében két magyar, két szegedi küzdött az érmekért és mindketten sikerrel is jártak. A héten még érettségiző Kiss Ágnes röviddel a rajt után az élre állt, és erőteljes húzásokkal féltávnál már másfél hajóhossznyi előnnyel vezetett. Bár ez a végéig némileg csökkent, a győzelméhez kétség sem férhetett, mögötte pedig klubtársa, Nagy Bianka ért be az ezüstérmes pozícióban.

 

"Sikerült maxos pályát mennem. Az első háromszáz nagyon jól sikerült, de a végén kicsit billegtem, így inkább a biztosra mentem. Mostanában összegyűltek a programok, de túlvagyok az érettségin, és most próbáltam mindent beleadni ebbe a futamba" - értékelt Kiss Ágnes.

 

"Ebben a hátszélben nem volt könnyű dolgom, gyorsan vége lett a pályának" - fogalmazott Nagy. - "Ági most jobb volt, de nagyon örülök, hogy ketten állunk majd a dobogón. Legutóbb 2018-ban indultam 500 egyest és mivel kevés volt az idő a felkészülésre, elégedett vagyok az eredményemmel."

 

Férfi K-1 200 méteren a korábban párosban világbajnok, szegediként ugyancsak duplán hazai környezetben versenyző Birkás Balázs a visszalőtt első rajt után nem tudta tartani a lépést az élcsoporttal, de három riválisát megelőzte, és hatodik lett.

 

Férfi C-2 1000 méteren csak döntőt rendeztek, miután összesen kilenc nevező jött össze, köztük a Molnár Csanád, Juhász István és a Fodor Nicholas, Hodován Dávid duó. Két egység végül nem állt rajthoz, így hét páros vetélkedett egymással, és a magyarok egészen a végéig jó pozícióban haladtak, de Molnárék 900 méternél beborultak a vízbe, Hodovánék pedig éppen lemaradtak az éremről, negyedikként értek be.

 

A világkupa, amelyen 63 ország képviselői versengenek, a 14 órakor kezdődő 5000 méteres döntőkkel zárul.

 

Az már végleges, hogy az olimpiai számokat tekintve egy-egy arannyal (Kopasz), ezüsttel (Varga) és bronzzal (Adolf Balázs, Hajdu Jonatán kenupáros) zárnak a házigazdák.

 

Forrás: MTI

Kép: MTI/Szigetváry Zsolt


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés