McIlroy arra ösztönzi a golfvilágot, hogy tanuljon a történelemből

Rory McIlroy, aki a New Orleans-i Zurich Classic-on immár a huszonötödik PGA Tour-címét nyerte meg, felszólította a profi golf világát, hogy kövessék az észak-írországi békefolyamat példáját, és keressenek „kompromisszumot”, amely összehozza a megosztott feleket.

 

A PGA Tour és a LIV GOLF közötti konfliktus okán a világranglista második helyezettje felidézte a nagypénteki megállapodást, illetve az 1998-as békeszerződést, amely segített véget vetni a zavargásoknak hazájában.

 

McIlroy elmondta, hogy a két versenysorozat közötti békekötés kölcsönös engedményekkel jár, és hangsúlyozta, hogy a mielőbbi megegyezés előnyös lenne.

 

„Hasonló ez a helyzet ahhoz a történelmi időszakhoz, amikor Észak-Írország a 90-es években végig ment a békefolyamaton és a nagypénteki megállapodáson. Egyik fél sem volt igazán boldog!” – idézte fel McIlroy.

 

„Sem a katolikusok, sem a protestánsok nem voltak elégedettek, de ez meghozta a békét, és aztán az emberek megtanultak együtt élni azzal, amit kialkudtak.” - érvelt McIlroy.

 

Az észak-ír származású golfozó reméli, hogy a PIF és a PGA játékosok találkozója segít véget vetni a harcnak. Az e heti észak-karolinai Wells Fargo Championship előtti beszédében hozzátette: „Ez 1998-ban volt, a 20, 25, 30 évvel későbbi nemzedék azonban már egy másik korszakban nőtt fel. Mi soha nem ismertünk mást, csak a békét. Megpróbálom mindkét féllel megértetni, hogy érdemes lenne kompromisszumot kötni.”

 

Forrás: BBC Sport

Fotó: Marca.com


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés