Az influenzajárvány Tiger Woods-ot is kiütötte a saját versenyéről, sőt, úgy tűnk, a Genesis Invitational vezető játékosát sem kímélte.
Ahogy tegnap megírtuk, Patrick Cantlay vasárnap vezető pozícióból hatalmas leolvadást mutatott be Riviera Golf & Country Clubban, így a győztes Hideki Matsuyamától négy ütéssel lemaradva, a T4. helyre csúszott vissza. Csalódást keltő körét követően Cantlay betegségre hivatkozva hárította el a kíváncsiskodó riporterek kérdéseit.
Johnson Wagner, a Golf Channel munkatársa beszélt Cantlay edzőjével, Jamie Mulligan-nel, aki elárulta, hogy Cantlay vasárnap magas lázzal ébredt.
Nem Cantlayé volt az első megbetegedés. A pénteki második körben, a verseny egyik szervezője, Tiger Woods is rosszul lett, orvosi ellátásra és infúzióra volt szüksége, majd kiszállt a versenyből. Woods később bejelentette, hogy pozitív lett az influenza tesztje.
Cantlay, betegsége ellenére rajthoz állt vasárnap. Az első kilenc lyuk mindegyikét par-ra hozta, ezután a tizedik, a tizenharmadik és a tizenötödik szakaszon egy-egy bogey-t ütött, majd a tizennégyes, par-5-ös szakaszon birdie-vel javított. A kört birdie-vel zárta le a tizennyolcason.
Cantlay T4. helyezése a legjobb a tavaly nyári FedEx St. Jude Invitational óta.
Forrás: NBC Golf
Fotó: AFP / flashscore.com