Ádám Martin, az Ulszan Hyundai válogatott labdarúgója a dél-koreai bajnokság következő idényében legalább húsz gólt, a nyári Európa-bajnokságon pedig jó szereplést kíván magának.
A 18-szoros válogatott Ádám az M1 aktuális csatornán felidézte, hogy az Ulszan tavalyelőtt 17 év után lett ismét bajnok, tavaly megvédte címét, és idén is ez a célkitűzése.
"Idén nehezebb dolgunk lesz, mint tavaly, mert sok új játékos érkezett, szinte a fél csapat kicserélődött, ráadásul a riválisaink jól erősítettek. Mozgalmas szezon vár ránk" - magyarázta a csatár.
A bajnokság március elején kezdődik, az Ulszan viszont jövő csütörtökön már tétmérkőzést játszik, ugyanis a nyolcaddöntővel folytatódik az ázsiai Bajnokok Ligája. Ádám Martinék ellenfele a japán másodosztályú Ventforet Kofu lesz. A támadó elmondta, céljuk a továbbjutás, de nagyon nehéz dolguk lesz.
A felkészülése jól sikerült, jó állapotban érzi magát, és hétfőtől a családja is csatlakozik hozzá Dél-Koreában.
Kiemelte, az új idényben többet szeretne játszani, mint az előző évadban, de erre nem lát sok esélyt, mert poszttársa, Dzsu Min Kju tavaly gólkirály lett. Ádám elárulta, voltak megkeresései jó európai bajnokságokból, a menedzsere tárgyalt klubokkal, de konkrét ajánlat nem érkezett. Télen nem törekedtek a klubváltásra, szerinte nyáron lesz reális esélye szintet lépni egy jó Eb-szereplés után, és mindenképpen európai folytatásban gondolkodik.
A kontinenstorna és a Nemzetek Ligája kapcsán úgy fogalmazott: "mindenkit várunk, senkitől sem vagyunk betojva, mindenkivel szívesen játszunk, mindenkivel felvesszük a kesztyűt". Hozzáfűzte, legalább húsz gólt és jó Eb-szereplést kíván magának az idei esztendőre.
Forrás: MTI