Kokol Ferenc, a „téli álom” után az idei év első golfélményeiről számolt be magazinunknak.
Még a téli időszakban is Bükfürdőn golfozol! Milyen élmény volt ismét a Birdland-en játszani?
Utoljára akkor ragadtam ütőt, amikor december elején Marbellán jártam, ezért már nagyon hiányzott a mozgás és rendkívül frissítő élményt nyújtott a játék. Ezúttal nem az eredmény volt fontos, a hosszú kihagyás után annyi is elegendő volt, hogy végigsétáltunk a tizennyolc szakaszon és megmozgattuk a végtagjainkat. Ennek ellenére sokat küzdöttünk. A végén Koller Gyuri egy-két ütéssel meg is előzött, amit annak tudok be, hogy ő többet gyakorolt nálam.
Milyen érzés volt golfozni ebben a zúzmarás időben?
A pálya több helyen fagyott állapotban várta a játékosokat, ezért sokat kellett matekoznunk, ügyesen kellett taktikáznunk. Előfordult olyan helyzet, hogy gyönyörűen felütöttük a labdát a green elejére, ám az akkorát pattant, hogy csak a szomszédos dombon állt meg!
Nemrég melegebb éghajlatú országban jártál. Golfozás apropóján?
A gyönyörű pályáiról ismert Tenerifén ez az ország, de ide azért utaztam, hogy kipihenjem a büki terep nyújtotta kihívásokat! (nevet) Minden év decemberében ellátogatok Marbellára, januárban pedig egy kellemes éghajlatú országban üdülök – a golfütőket rendszerint otthon hagyva.
Úgy tudom, nem te vagy az egyetlen sportrajongó a családban!
Nyolcéves kisfiam jelenleg a Soproni Tigrisek kosárneveldéjében hódol kedvenc sportjának. Úgy látom, minden sportágra nyitott, sajnos a golfot kivéve, ugyanis mind a mai napig nem sikerült rávennem arra, hogy kipróbálja. (nevet) De ami késik nem múlik, bízom benne, hogy előbb utóbb ennek is rákap az ízére.
Fotó: TÁTRAI BÉLA