A legfrissebb hírek szerint a januárihoz hasonló sérüléssel küzd a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik. A Liverpool játékosa kihagyta az Arsenal elleni hétvégi bajnokit (3–1 a londoniaknak), nem sokkal a kezdés előtt Jürgen Klopp vezetőedző árulta el, ismét a combhajlítójában érzett fájdalom hátráltatja a középpályást.
Az Index értesülései szerint a hétvégén érkezett első hírmorzsák túlzóan optimisták voltak, néhány napos kihagyás helyett a liverpooliak már három-négy hetes felépülési idővel számolnak.
„Doma combja ugyanazon vagy legalábbis nagyon közeli részében érzett fájdalmat, mint ahol a sérülése is volt korábban. Meccs közben (a hétközi fordulóban lejátszott, Chelsea elleni rangadón – a szerk. megjegyzése) rendben volt, de utána kissé érezte, úgyhogy ránéztünk, és sajnos világossá vált számunkra, nincs esélye, hogy játsszon a mai mérkőzésen” – nyilatkozta Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője vasárnap délután a Sky Sportsnak, amikor az Arsenal elleni rangadó előtt Szoboszlai Dominik kimaradásáról kérdezte a riporter.
Forrás: index.hu