Felrobbantották a Nova Kakhovka-i víztározó gátját

Az ukrán hadsereg közlése szerint a Herszon közelében található – orosz ellenőrzés alatt álló – víztározó gátját kedd hajnalban felrobbantották. A kár mértékéről egyelőre nem érkezett pontos információ, mint ahogy arról sem, mekkora területet árasztott el a víz.

 

A tározóból ömlik a víz, az áradás pedig legalább 80 környékbeli települést fenyeget. A Dnyeper folyón található tározóban keletkezett károk a Krím vízellátását is veszélyeztetik.

 

A RIA orosz hírügynökség azt írja Nova Kakhovka Moszkva által kinevezett polgármesterére hivatkozva, hogy a gátat lebombázták. A polgármester egyenesen terrorcselekménynek titulálta az incidenst.

 

Az ukrán rendőrség a közelben élők evakuálását sürgeti, a lakosságot a Telegramra feltöltött tájékoztatóban felszólították, hogy kapcsolják le az összes elektromos készüléküket, illetve vegyék magukhoz az irataikat, és készüljenek a kitelepítésre.

 

A Washington Post oknyomozó riportere, Evan Hill szerinta a vízszint a robbantás előtt rendhagyóan magas szinten volt. Úgy véli, hogy ennek az az oka, hogy az oroszok az utóbbi hetekben túl kevés kaput tartottak nyitva, ami ellentétes az addigi tevékenységükkel, ugyanis a feltöltést megelőző hónapokban a vízszint a valaha mért legalacsonyabb szintet is elérte.

 

A sérült gát a Dnyeper folyón halad át. Több száz méter széles, és közel 30 méter magas, ami egy 10 emeletes ház magasságának felel meg. 1956-ban építették a Kakhovka vízerőmű részeként.

 

A szakadás következtében víz eláraszthatja Herszon városának egy részét, melyet az ukrán erők 2022 végén foglaltak vissza az oroszoktól.

 

A gátszakadás érinti a 2014-ben Oroszország által annektált Krím vízellátását, illetve a kachovkai vízerőmű áramellátását is.

 

Forrás: euronews.hu


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés