Kupagyőzelmek bajnoki stílusban

34. Emil Frey Magyar Kupa 

Vasárnap a címvédésekkel zárult a 34. Emil Frey Magyar Kupa: Kötél Bence és Jaczkovics Emma már az első napon kilőtt a férfi és női mezőnyből, a folytatásban pedig meg sem álltak az újabb serlegig. Mindketten a negyedik Magyar Kupájukat szerezték meg. 

 

Kötél Bence és Jaczkovics Emma címvédőként és kategóriájuk legnagyobb esélyeseiként vágtak neki a 34. Magyar Kupának, amelynek idén a Balaton Golf Club adott otthont. Az előzetes várakozásokat igazolva Bence -2-vel kezdett szombaton, egyedül csak a második, Zsimán-Lebovics Zénó maradt látótávolságon belül, +1-es eredményével, míg a harmadik helyre Károly Ádám futott be +6-tal. A nőknél ennél nagyobb differencia alakult ki az első kettő között: Jaczkovics Emma 79-cel tört az élre, a második Földházi-Nagy Zsófia hét ütéssel lemaradva, 86-cal várta a folytatást. A harmadik helyen kettős együttállás alakult ki Stern Lea és De Pelsmaeker Emilie között (88-88 ütés). 

 

Következett a vasárnapi finálé, és folytatódott a címvédők bajnok-mentalitású versenyzése: Kötél már a front nine-on eldöntötte az érdemi kérdéseket, miután két birdie-vel, egy bogey-val és hat parral, -3-as összeredménnyel fordulhatott az utolsó kilenc szakaszra. Mindeközben a közvetlen riválisok nem tudtak felzárkózni mellé, így Kötél számára már csak egy biztonságos lezárás kellett a győzelemhez. A University of Toledo egyetemi csapatának játékosa pedig hozta az elvártat, ütésvesztés nélkül menetelt a célba, a 14-esen még egy biridie-vel javítva tovább összteljesítményét. Összességében két, 70 ütést számláló nappal (-4) védte meg címét, amely a vitrinben immáron a negyedik Magyar Kupa lett. 

 

Míg Kötél rutinosan hajtotta végre a feladatot, mögötte folyamatosan változott a mezőny: Zsimán-Lebovics Zénónak nem sikerült a front nine, Károly Ádám ellenben +1-gyel fordult (közte két bogey és egy birdie), Nagy Ármin pedig beragadt rajtját követően (egy dupla, egy bogey), három birdie-vel egyenlítette ki a score-lapját, és iratkozott fel a dobogó várományosai közé. A három játékos számára egészen az utolsó szakaszig nyílt játszma zajlott a dobogós helyekért: a vasárnapi menetelés végén Nagy Ármin duplát ütött a 18-ason (+10), Zénó bogey-val zárta le a versenyt (+11) és került Nagy mögé a rangsorban. A nagyot hajrázó Károly Ádám pedig nevető harmadikként, birdie-vel vitte el az ezüstöt (+9) - bár hozzá kell tenni, hogy Árminhoz hasonlóan Ádám vasárnapja is jól nézett ki: a szombati +6 után +3-mal hajrázta be magát a második helyre. 

 

A nők mezőnyében szintén minden a címvédés irányába mutatott: Jaczkovics Emma nagy előnyt épített fel szombaton, vasárnap pedig még magabiztosabb játékkal jelentkezett. Az első kilencen két bogey és két birdie mellett öt part szerzett, a fordulás után jött egy kisebb megingás két bogey képében, amit egy kozmetikázó birdie, majd egy tripla követett, de ezek belefértek, hiszen ekkor már eldőlni látszott a bajnoki cím sorsa. Emma a 16-oson bogey-t majd zárásként a 18-ason egy birdie-t ütött, így a +7 után vasárnap +4-gyel zárt, és nyerte meg 2023-ban is, immár negyedik Magyar Kupáját. 

 

Emma mögött helycsere történt vasárnap: a két birdie-vel ragyogóan kezdő, de a nap végére több hibát vétő Földházi-Nagy Zsófia (83) mellé odaért Szautner Elena (81), akinek sikerült Zsófia elé kerülnie a tabellán, és megszereznie az ezüstöt. 

 

34. Emil Frey Magyar Kupa 

EREDMÉNYEK 

 

Férfiak: 

1 Kötél Bence: 140 (70, 70 / -4) 

2 Károly Ádám Endre: 153 (78, 75 / +9)

3 Nagy Ármin: 154 (79, 75 / +10) 

 

Nők: 

1 Jaczkovics Emma: 155 (79, 76 / +11) 

2 Szautner Elena: 169 (88, 81 / +25) 

3 Földházi-Nagy Zsófia: 169 (86, 83 /+25) 

 

Kép: MidAm Golf / Facebook 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés