Kalmár élete mérkőzésére készül

A DAC csapatkapitányaként Kalmár Zsolt élete mérkőzésére készül a Slovan Bratislava elleni rangadón, amely a szlovák labdarúgó-bajnokság döntőjének is megfelel.

 

"Tudjuk, hogy mit nyerhetünk ezzel a meccsel. Tudjuk, hogy a közönség és a klub mit tud nyerni ezzel a meccsel. Mindenki a vérét fogja adni a pályán. Úgy megyünk ki, hogy győzzünk és folytassuk azt a szezont, amit elkezdtünk" - mondta a dunaszerdahelyi klub pénteki sajtótájékoztatóján a magyar válogatott középpályás.

 

A 27 éves játékos szerint sikerült a fejeket kitisztítani, sokat beszélgettek arról, mit és hogyan kellene jobban csinálni. Úgy vélte, mindenki nagyon motivált és elszánt, hogy ezt az utolsó lépcsőfokot megugorják.

 

"A Slovantól elszenvedett vereség után kicsit görcsössé vált a játékunk, de a csapat ezen már túl van. Olyan derbire készülünk, ami mindenkinek a legfontosabb a karrierje során. Hiszek abban, hogy ezt meg tudjuk csinálni, és így újra át tudjuk venni a tabellán az első helyet. Nem titkolom, három meccs van hátra, három győzelmet akarunk, hogy bajnokok legyünk" - fogalmazott Kalmár, arra is utalva, hogy a DAC nemrég még hatpontos előnnyel éllovas volt, majd a vasárnapi rangadót már kétpontos hátránnyal várja.

 

"Személy szerint nekem sokat jelentene a bajnoki cím, mert csapatkapitányként még nem nyertem trófeát, ideje most már ezt pótolni. Itt vagyok már hat éve, szívemhez nőtt a DAC. Ha veszítünk, akkor vége van. Viszont ha megnyernénk a bajnokságot, az mindenkinek történelmi siker lenne. Mindenkinek meg akarjuk adni azt a boldogságot, amit csütörtökön a Nápolytól láttunk" - utalt Kalmár arra, hogy a Napoli 33 év után győzött az olasz bajnokságban.

 

Jan van Daele sportigazgató szintén arról beszélt, hogy történelmi meccs előtt áll a története első bajnoki címére hajtó DAC.

"Pontosan erről álmodtunk, hogy amolyan bajnoki döntőt játszhatunk a saját gyönyörű stadionunkban 12 700 néző előtt. Fantasztikus atmoszféra lesz, igaz fociünnep. Nagy nap lesz ez a szlovák futballnak is" - mondta a sajtótájékoztatón a belga sportvezető, aki Adrian Gulát Közép-Európa egyik legjobb edzőjének nevezte. "Látszik a fejlődést, ezért előbb-utóbb jönnek az eredmények is, de a címek nem rendelésre érkeznek a futballban. Ha megnyerjük a bajnoki címet, akkor azt százszázalékosan megérdemeljük, de ha nem, akkor dolgozunk, küzdünk tovább".

 

A DAC-Slovan Bratislava szlovák rangadó vasárnap 17.30-kor kezdődik Dunaszerdahelyen. A hazaiak hátránya két pont három fordulóval a vége előtt.

 

Forrás: MTI 

Kép: fcdac.sk


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés