Kisorosziban beindult a szezon

 

Noha a Szentendrei-sziget első jelentős tornájára, a Hetes Vas Kupára még egy hetet várni kell, a Magyar Golf Club már reagált a tavasz beköszöntére, a Csütörtöki verseny indulásának előbbre hozásával.

 

A jó időre és a pálya karbantartási munkálatainak előrehaladott állapotára való tekintettel, idén a megszokottnál korábban, március 16-án rajtolt el a Csütörtöki verseny Kisorosziban, amelynek különlegességét az adja, hogy a flight-ok összetétele és indulása önszerveződő alapon működik.

 

A versenyt bruttó stableford kategóriában a Kisoroszi klub játékosa, Szabó II. Péter nyerte, aki négy birdie-t is ütött a 18 szakasz során. Stroke HCP kategóriában az első három, a szintén MGC klubtag, a masters korcsoportú Koplányi Tibor, az Old Lake senior klubtagja, Kaincz Katalin és a Kisoroszi senior játékos Bernhardt Tibor lett. A nettó stableford kategória első helyezettjei: Nguyen Thi Ngan Giang, Tóth Károly és Pham Tuan Anh.

 

 

A szezon egy jelentős erősítést is hozott a Szentendre-szigetre, Buna Edvin leigazolásával:

Nagy örömünkre szolgál, hogy március közepétől Buna Edvint is a csapatunk tagjaként köszönthetjük, akinek megtaláltuk a megfelelő pozíciót és titulust is: pályakarbantartó igazgató a klubban. Edvin már egy hónapja itt van velünk és követi az eseményeket, számítunk a szaktudására, akár mint sportbíró, de az igazán komoly feladatok a pályával kapcsolatban várnak rá. Nagyon bizakodó vagyok, úgy érzem Edvin komoly erősítést jelent a csapatunk számára, az eredményt pedig a játékosok fogják visszaigazolni.” – nyilatkozta lapunknak Kovács Gábor üzemeltető manager.

 

A következő hét szombatján, március 25-én kerül megrendezésre az év első háziversenye, a Hetes Vas Kupa. Különlegessége, hogy csak egyetlen ütővel, 7-es vassal lehet játszani, ennélfogva a verseny nem HCP módosító.

Ha pedig a Csütörtöki verseny következő fordulójára nevezne, az idei évi versenykiírás ITT olvasható el.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés