Negyeddöntős a magyar férfi kézilabda válogatott

 

A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott az olimpiai selejtezőre, mivel vasárnap este negyeddöntőbe került a svéd-lengyel közös rendezésű világbajnokságon.

 

A magyarok a csoportkört és a középdöntőt is két győzelemmel és egy vereséggel zárták, az pedig hétfőn dől el, hogy a szerdai, stockholmi negyeddöntőben Dániával vagy Egyiptommal találkoznak. A legjobb nyolc közé jutásukat az döntötte el, hogy a göteborgi középdöntő-csoport utolsó mérkőzésén a társházigazda, Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes Svédország 32-30-ra legyőzte Portugáliát vasárnap este, ezzel a magyar csapat a tabella második helyén végzett.

 

Az első félidőben a motiváltabbnak tűnő Portugália többször is vezetett két góllal a némileg tartalékos összeállításban játszó hazaiak ellen. Bár a skandinávok már korábban biztosították csoportelsőségüket, a szünet után több alapemberüket is pályára küldték, mert hazai közönség előtt nem akartak kikapni. Jim Gottfridsson és Oscar Bergendahl vezérletével hat perc alatt elhúztak döntetlenről 25-19-re, ellenfelük közben a kapusa lecserélésével létszámfölényes támadójátékra váltott. Egy 7-2-es sorozattal a portugálok némileg váratlanul felzárkóztak mínusz egyre, de a hazaiak az időkérésük után a maguk javára döntötték el a mérkőzést.

 

Daniel Pettersson nyolc, Eric Johansson hét góllal járult hozzá a sikerhez, a túloldalon Antonio Areia nyolc, Victor Iturriza hét alkalommal talált be. A nemzetközi szövetség (IHF) olimpiai kvalifikációs tornáit 2024. március 11-17. között rendezik, mindhárom helyszínen négy csapat szerepel, amelyek közül az első két-két helyezett jut ki a jövő nyári párizsi ötkarikás játékokra. A magyarok legutóbb 2012-ben Londonban szerepeltek az olimpián, ahol negyedikek lettek.

 

Forrás: MTI 

Kép: MTI/Kovács Tamás


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés