Japán hátrányból fordítva verte meg Németországot

Újabb óriási meglepetés született a katari labdarúgó-világbajnokságon: az E-csoport nyitómérkőzésén Japán a második félidőben megfordította az állást és 2–1-re legyőzte Németországot!

 

Japán négy éve győzelemmel kezdte meg világbajnoki szerepelését, míg Németország vereséggel nyitott Oroszországban, ám az eredmények katari ismétlődése előzetesen igazán meglepőnek számított volna. Úgy indult a mérkőzés, hogy még akár ez is megtörténhet, Maeda Daizen a 8. percben elcsendesítette a Kalifa stadion németeknek szurkoló részét, amikor Ilkay Gündogant szerelve indítottak gyors kontrát az ázsiaiak, s a Celtic támadója góllal zárta az akciót – más kérdés, hogy lesen volt, ezért a salvadori Ivan Barton játékvezető nem adfta meg a találatot.

 

Gündogan aztán a 33. percben „javított”, az addigi nagy német fölény ekkorra érett góllá, igaz, kellett hozzá David Raum is, aki megpróbálta kicselezni Gonda Suicsi kapust, de ő elhúzta a lábát, a megítélt büntetőt pedig a Manchester City középpályása magabiztosan értékesítette. A vezetés megszerzése után a németek őrizték a fölényüket, és fordulás után több lehetőségük is volt a gólszerzésre, de Gonda kapus óriási parádét rendezve hárított minden kísérletet. Ez aztán lelkesítőleg hatott a támadókra is, akik szintén nagy bravúrok bemutatására sarkallták Manuel Neuert a német válogatott kapujában.

 

A 75. percben egy újabb Neuer-védés után viszont egy kipattanó éppen Doan Ricu elé került, ő meg be is vágta az egyenlítést jelentő találatot. Sőt, néhány perccel később a szintén csereként beálló – és Doanhoz hasonlóan németországi légiósként szereplő – Aszano Takuma góljával óriási meglepetésre a vezetést is megszerezték az ázsiaiak.

 

A hajrában a németek mindent bevetettek az egyenlítésért – még Neuer kapus is felment a japánok tizenhatosára fejelni egy szöglet után –, ám hiába: Japán óriásit küzdve legyőzte a német válogatottat, ezzel az argentin-verő szaúdiak után a vb legnagyobb meglepetését okozva.

 

Forrás: Nemzeti Sport

Kép: Christopher Pike / AP


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés