Megvannak a BL nyolcaddöntős párosításai

A címvédő Real Madrid az előző idényben döntős ellenfelével, a Liverpoollal találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, melynek programjából egy másik korábbi finálé, a Paris Saint-Germain Bayern München elleni párharca emelkedik még ki.

 

Az európai szövetség nyoni központjában hétfőn megtartott sorsoláson az is kiderült, hogy a három magyar válogatott futballistát - Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot - is foglalkoztató RB Leipzig a Manchester City együttesével csap majd össze a legjobb nyolc közé kerülésért.

 

A Real és a Liverpool az elmúlt öt évben kétszer is egymás ellen játszotta a BL fináléját, s mindkétszer a spanyol együttes diadalmaskodott: 2018-ban 3-1-re, idén májusban pedig 1-0-ra. A Bayern és a PSG 2020-ban játszotta egymás ellen a BL-döntőt, azon pedig a bajor sztárcsapat győzött 1-0-ra.

 

A nyolcaddöntő sorsolásánál a csoportmásodikak mellé húzták a csoportelsőket úgy, hogy az azonos négyesből továbbjutott, illetve azonos országbeli együttesek nem kerülhettek össze. A nyolcaddöntők első mérkőzéseit február 14-15-én, valamint 21-22-én rendezik, a visszavágókra március 7-8-án és 14-15-én kerül sor. A BL fináléját Isztambulban rendezik június 10-én.

 

A BL-nyolcaddöntő párosítása:

RB Leipzig (német)-Manchester City (angol)
Club Brugge (belga)-Benfica (portugál)
Liverpool FC (angol)-Real Madrid (címvédő, spanyol)
AC Milan (olasz)-Tottenham Hotspur (angol)
Eintracht Frankfurt (német)-SSC Napoli (olasz)
Borussia Dortmund (német)-Chelsea (angol)
Internazionale (olasz)-FC Porto (portugál)
Paris Saint-Germain (francia)-Bayern München (német)

 

Forrás: MTI 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés