Pannónia Masters: Zénó lendületben

 

Szombaton folytatódott a Pannónia Masters Máriavölgyben. Az első nap Károly Ádám révén egy hole-in-one-t, ifj. Sárközi Richárd által pedig egy mínuszos eredményt hozott. A folytatásban Zsimán-Lebovics Zénó került reflektorfénybe, aki a harmadik helyről indulva zárkózott fel az élre Sárközi mellé. 

 

Zénó +2-vel fordult rá a hátsó kilencre, ahol két bogey mellett három birdie-t ütött, így a második napon is +1-gyel jött le a pályáról. A pénteki -1 után Sárközi ezúttal +3-at játszott, így Zénóval együttállásban, összesítésben +2-vel, az élről kezdi meg a vasárnapi finálét. Károly Ádám az első napon elért even par után ezúttal +4-et játszott, harmadik helyen, az élen haladóktól két ütés lemaradással indíthatja el a holnapi csúcstámadást a Zöld Zakóért. 

 

A nők versenyében helycsere történt az élen, hiszen a pénteki napon még vezető Jaczkovics Emma 74 után 84-et játszott, a második napon is zsinórban 77-et játszó Berkenyei Daniella pedig élve a kínálkozó lehetőséggel, átvette a vezetést. Előnye egy ütés a Golfiesta versenyzőjéhez képest, harmadik Stern Lea Sára, nyolc ütésre Berkenyeitől.

 

PANONNIA MASTER

2022. szeptember 16-18. 

Helyszín: Pannónia Golf & Country Club

LIVE SCORE

 

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés