Zilahy Csaba nyert Bükfürdőn

Szombaton rendezték meg a 20. Business Golf Cupot a Birdland Golf & Country Clubban. A stableford versenyről, közel hatvan résztvevő közül, a Mid-Am korosztály meghatározó játékosa, Zilahy Csaba vihette haza a kupát.

 

Zilahy Csaba az első flightból indulva nagyot harcolt a hazai pályán játszó Kokol Ferenccel, aki egy ütéssel vezetett az első kilenc szakasz után. A hátsó kilencre fordulva azonban Zilahy feljebb kapcsolt, és bár Kokol a 10-esen beütött bogey-t rögtön egy birdie-vel mentette, utána sorozatban újabb két bogey-val szakadt le az éllovasról.

 

A kiegyensúlyozottabb Zilahy parokkal menetelt a hajráig, a tizenötösön pedig egy birdie-vel tette fel a koronát erre az időszakra. Az ezután beütött két bogey már nem veszélyeztette a győzelmet. Így a szoros első kilenc után, a verseny középső harmadában nyújtott kiegyensúlyozott játékkal, 78 ütéssel nyerte meg a Business Cupot. A második Kokol Ferenc 81 ütéssel, a harmadik helyen hármas együttállás alakult ki: Gellér Róbert, Popovits Bálint és Bui Thanh Gia „Gábor” egyaránt 83-83 ütéssel zárta a versenyt.

 

Eredmények:

1 Zilahy Csaba

 

Férfi A (nettó stableford):

1 Tóth Áron

2 Gellér Róbert

3 Popovits Bálint

 

Férfi B (nettó stableford):

1 Nagy Tamás

2 Szigeti Lajos

3 Kovács Máté

 

Női (nettó stableford):

1 Vajnóczki Márta

2 Bihari Gyöngyvér

3 Pethő Andrea

 

Senior (nettó stableford):

1 Csepregi Csegő

2 Maier Franz

3 Gombos Gyula

 

Vegyes C (nettó stableford):

1 Bozsaky Csaba

2 Aussprung Thomas

3 dr. Gellérné Sorodi Zsuzsanna

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés