Döntetlennel csoportmásodik maradt a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott szombaton a német csapattal a Nemzetek Ligája A divíziójának harmadik fordulójában, a Puskás Arénában, ezzel megőrizte csoportjában a második helyet. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Nagy Zsolt révén a 6. percben jutott vezetéshez, de a németek Jonas Hofmann 9. percben szerzett találatával egyenlítettek. 

 

Mindkét együttes kissé kapkodva, feszült hangulatban kezdte a meccset, az első pontos akciót aztán a magyaroknak sikerült végigvinniük, és Nagy Zsolt első válogatottbeli góljával meg is szerezték a vezetést. Nem tartott azonban sokáig a hazaiak öröme, három perccel később ugyanis szinte a semmiből egyenlítettek a németek. A gyors gólváltás után mindkét együttes igyekezett megnyugodni, megfontoltabbá váltak a passzok és a támadásépítések, valamint több kisebb-nagyobb szabálytalanságot is elkövettek a játékosok. A németek egy szabadrúgás után, a magyarok pedig egy szépen felépített akció végén kerültek veszélyes szituációba, de a befejezésbe mindkét oldalon hiba csúszott.

 

A folytatásban is lendületes, lüktető és a szurkolók számára élvezetes mérkőzést vívtak a csapatok. A németek kidolgoztak ugyan néhány lehetőséget, ám az utolsó passzban, érintésben, vagy kapura lövésben rendre elhaltak ezek a helyzetek. A másik oldalon szintén alakultak ki veszélyes szituációk, Fiola nagyszerű, közeli jobblábas lövésénél például Neuer mentette meg góltól a csapatát, mivel lábbal hárított bravúrosan.

 

Fordulás után eleinte nem változott jelentősen a játék képe, aztán a magyar válogatott valamelyest visszaállt a saját térfelére, a német együttes pedig tartotta a labdát és megfontolt támadásépítéssel próbálkozott. Amikor a hazaiaknak sikerült megszerezniük a labdát, akkor rövid passzokkal és nagy lendülettel igyekeztek ellenakciót vezetni, de a rivális hátsó alakzata a meccsnek ebben a szakaszában stabil volt.

 

Húsz perccel a lefújás előtt a megélénkült német gárda nagy helyzetet dolgozott ki, ám Hofmann ziccerben a lövés helyett a passz mellett döntött, Orbán pedig így tisztázni tudott. Percekkel később Szoboszlai beadása nyomán a csereként beállt Ádám Martin fejelhetett tisztán hat méterről, de a labda Neuer kezében kötött ki. A hajrá kezdetén előbb a szintén csereként pályára küldött Gazdag lövését kellett védenie Neuernek, majd Ádám bólinthatott ismét közelről, azonban a fejes nem volt pontos, éppen a német kapushoz pattant a labda.

 

A lefújás előtti percekben már csak a vendégek erőltették a támadásokat, a magyarok a védekezésre rendezkedtek be, és a szurkolók támogatásától kísérve végül megőrizték a döntetlent. Marco Rossi kiemelte, tanítványai ismét bizonyították, hogy "nem engednek", a játékosai "mindent beleadtak, és mindent kiadtak magukból".

 

"Mindenki a tőle telhető legtöbbet tette meg, taktikailag keveset hibáztunk. Számítottunk rá, hogy a németeknél lesz többet a labda, erre készültünk, ezért tartottuk magasan a védekezést, ebből sajnos kaptunk egy gólt" - nyilatkozta a kapitány a mérkőzés után, és hangsúlyozta, minden egyes játékosára, valamint a szakmai stáb tagjaira is nagyon büszke, és mindenkinek "hálával" tartozik, mert május 23. óta mindannyian éjjel-nappal dolgoznak.

 

Hansi Flick német szövetségi kapitány először a Puskás Arénát és a szurkolók által teremtett hangulatot dicsérte, valamint úgy vélte, nem sikerült végrehajtaniuk mindazt, amit előzetesen elterveztek. "A magyarok jól csinálták, amit csináltak, nekünk az Anglia elleni meccs után ez a találkozó nem jött jól a kemény, nehezen legyőzhető, jól szervezett ellenfelünk vendégeként" - mondta.

 

A magyarok ezzel a döntetlennel megőrizték második helyüket a csoportban, melynek másik szombati mérkőzésén az Európa-bajnok olaszok 0-0-ra végeztek az Eb-ezüstérmes angolok vendégeként.

 

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 3. forduló:
Magyarország-Németország 1-1 (1-1)

 

Forrás: MTI 

Kép: MTI/Kovács Tamás


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés