Személyautó hajtott a tömegbe egy karácsonyi rendezvényen

Személyautó hajtott egy karácsonyi felvonulás résztvevői közé vasárnap az Egyesült Államokban, a wisconsini Waukeshában, több mint negyvenen megsérültek, és Dan Thompson rendőrfőnök szerint öten meg is haltak a támadásban.

 

A tragédia délután öt óra előtt történt, a rendőrség egyelőre nem zárta ki, hogy terrorcselekmény lett volna, ahogy az is kérdéses, mi áll a háttérben, hogy a sofőr egyáltalán szándékosan vezette-e az autót a tömegbe. A gyanúsítottat már elfogták, őrizetbe vették.

 

A tűzoltóság szerint 11 felnőttet és 12 gyereket kellett kórházba szállítani, a polgármester szerint a veszély már elhárult.

 

Ahogy az épületek között sétáltunk, láttuk az utcai terepjárót áthajtani padlógázzal a felvonulás útvonalán. Aztán hangos csattanást hallottunk, és az elütött emberek fülsiketítő sírását és sikolyát – mondta a közeli West Allis egyik városi tanácstagja.

 

Más szemtanúk szerint lövések is eldördültek, valamint a rendőrök is tüzet nyitottak az útakadályokon áttörő járműre. A rendőrség felszólította a lakosokat, hogy kerüljék el a belvárost.

 

Forrás: Index

Fotó: Reuters


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés