Heti ötven órát készül a legjobban kereső magyar e-sportoló

 

Bereznay Dániel 21 évesen ötödik szezonjára készül a Formula–1 hivatalos e-sport bajnokságában. A 700 000 dollár összdíjazású megmérettetésen ezúttal a McLaren színeiben indul. A hamarosan rajtoló szezon előtt beszélgettünk vele, hogy jobban megértsük, mi is ez a széria, és hogyan működik körülötte az iparág. Bereznay Dániel hazánk eddigi e-sport történetének legtöbb pénznyereményét összeszedő fiatalja az esportsearnings.com adatai szerint. 2017-ben már ott volt az induló hivatalos Formula–1-es e-sport bajnokságban, majd 2018-ban a Mercedes színeiben csapattársával megnyerték a konstruktőri pontversenyt, egyéniben pedig második lett. Az ezt követő két évben is hasonlóan teljesített az Alfa Romeo csapatával. Augusztus végén bejelentette, hogy a McLarennél folytatja.

 

 

Az egyéni pontversenyben ötödik lett az előző szezonban az Alfa Romeóval, mennyire elégedett ezzel?

 

Tekintettel arra, hogy milyen erős a mezőny, ez nem egy rossz pozíció. Minden évben a dobogót célzom meg, de ha csak a legjobb öt között végzem idén, akkor sem leszek csalódott. Évről évre erősebb a mezőny. Sokan a csapat főhadiszállásán tengetik mindennapjaikat, ez nagyon hatékony felkészülést biztosít nekik. Most már megéri a csapatoknak beletenni a pénzt, mert a konstruktőri hetedik helyezés is sok tízezer dollárt ér.

Az előző szezonban már mindenki átállt arra, hogy teljes állásban versenyez, korábban nem mindenki szentelhette ennek minden idejét, nem volt benne annyi pénz. Én azon szerencsés emberek közé tartozom, akik 2017-től főállásban versenyeznek, a legjobbak már a kezdetektől így csinálták. Az első szezonban a legjobb három között voltam a világon, és ezt bizonyítottam 2018-ban a második, 2019-ben a harmadik hellyel.

 

Ön miért nem a csapat főhadiszállásán készül?

 

Van lehetőségem rá, de nem szeretném csinálni. Szerintem ha valaki céltudatos és szorgalmas, nem kell olyan extra külső motiváció, hogy elköltözzön egy olyan országba, ahol semmi mást nem tud csinálni, csak gyakorolni, és mindent erre tesz fel. Én alapból ezt itthon is megcsinálom, de úgy, hogy közben a családhoz, barátokhoz, projektekhez, támogatókhoz közel maradok.

 

Hogyan készül fel a futamokra?

 

Hetente nagyjából negyven órát gyakorlom a játékkal. Ezen kívül videókat gyártok a YouTube-ra, és a valóságban is heti háromszor edzem a Fit4Race-nél, ahol az autóversenyzők fizikai felkészítésére specializálódtak. Szóval a szezon alatt hetente ezzel töltök 50-55 órát, ez egy elég kemény időszak.

 

Örül annak, hogy másodjára is online szezon lesz?

 

Nem, mivel az egyik legjobb képességem az alkalmazkodás. Az idegen szimulátorokhoz gyorsabban alkalmazkodom, mint a legtöbb e-sportoló. Mindig szerettem azt a kihívást, hogy elutazunk az arénába, ahol mindenki megkap egy szimulátorszettet, ami nagyon hasonlít ahhoz, mint amit otthon használunk, de nincs két egyforma felszerelés. Ehhez hozzá kell szokni mindössze pár óra alatt, és így kell a legjobban teljesíteni. Emellett általában jól kezelem azokat a „zavaró tényezőket”, mint a fények, a kamerák, mozgó emberek vagy a hangos közönség. Otthon minden sokkal sterilebb ennél.

Néhányan ott lesznek majd a helyszínen, mi is mehetnénk, de külön kértem, hogy ne tegyük. Fölösleges hátrányba kerülni azért, hogy élőben versenyezz, ha más játszhat otthonról. Egy idegen szimulátorba beülni a verseny előtt egy héttel butaság.

 


A játék, amivel versenyez, miben különbözik a profi csapatok szimulátorához képest?

 

Amivel mi játszunk, egy felhasználóbarátabb program, kicsit kevesebb a beállítási lehetőség, az autókat könnyebb a határon vezetni, mint a profi csapatok szimulátoraiban. Nincs annyira kiélezve a fizika, például a gumifizika, vagy a rázókövek agresszivitása. A mi játékunk fontos grafikai elemeket tartalmaz, mint a bokszutca és a szerelők, a csapatok pedig a leginkább valósághű körülményeket próbálják szimulálni. Ez a két vonal nem fér össze, mert ha a grafika és a fizika is nagyon komoly lenne egy programban, akkor az vagy nagyon drága lenne, vagy elképesztően nehéz lenne játszani vele, illetve futtatni sem lenne egyszerű.

A csapatok szimulátorai annyiban látványosabbak, hogy ott egy valódi autó kasznijában ülsz, amit hidraulikával mozgatnak. Ott nemcsak egyedül vezetsz, mint mi e-sportolók, hanem a mérnökök folyamatosan próbálnak minél több adatot kinyerni a vezetésből. Mi inkább a show részére megyünk rá, illetve az egyéni teljesítményre.

 

Ha egy valódi pilóta ellen versenyezne a profi szimulátorban, melyikük nyerne?

 

Volt szerencsém profi Formula–1-es szimulátort kipróbálni, amellyel rendkívül kompetitív időket tudtam menni. De ott általában nem a köridő a lényeg, hanem az adatok.

HA A HIVATALOS F1-ES JÁTÉKBAN KÉNE VERSENYEZNEM EGY VALÓDI PILÓTÁVAL, EGYÉRTELMŰEN ÉN NYERNÉK.

De ez nem is csoda, nekünk ez egy teljes állás, ők meg néha, kikapcsolódás gyanánt mennek néhány kört a játékban. Ez olyan, mintha azt kérdezné, egy igazi F1-es autóba beülve melyikünk nyerne. Szétvernének minket a valódi autóversenyben.

 

Két év közös munka után miért jött el az Alfa Romeótól?

 

Az Alfa Romeo kisebb csapat, mint a McLaren. Kisebb anyagi háttérrel rendelkezik, és nem nagyon tudta megtartani a bajnokesélyes játékosokat ebben a gyorsan fejlődő e-sport világban, ezért hagyta el Jarno Opmeer is a csapatot. (Jarno Opmeer lett a 2020-as szezon egyéni bajnoka – a szerk.) A váltás egy közös döntés volt a részünkről. A McLaren számomra kedvezőbb lehetőséget biztosított az Alfánál. Ez összességében nem akkora változás, mint az emberek gondolnák, mivel az Alfát ugyanaz az e-sport menedzsment irányítja, mint a McLarent.

Az Alfa családiassága nagyon meggyőzött. A csapaton belül mindenki ismert mindenkit, kapcsolatban voltunk a valódi F1-es versenyzőkkel, mérnökökkel, sokat utazhattunk versenyhétvégékre. Ez egy nagy lehetőség volt. Jó visszagondolni az ott eltöltött időre, a meghitt, családias környezetre. Nem zárom ki, hogy valamikor újra a svájci színekben versenyzem majd.

 


Miben nyújt többet a McLaren?

 

A McLarennél például személyi edzőhöz járhatok, melyet a csapat biztosít. Az alapjövedelmem is magasabb, ami ilyen fiatalon különösen fontos, hiszen én a versenyzés miatt nem tanultam tovább. Szeretném látni, hogy a karrierem szempontjából kifizetődnek ezek az áldozatok. Ezek mellett egy nagyobb csapat több versenyzőt tud egyszerre foglalkoztatni, akik közösen próbálják megtalálni a legjobb beállításokat az autón. Minél többen dolgozunk a beállítások optimalizálásán, annál nagyobb eséllyel járunk sikerrel. Ez végül is olyan, mint a valódi F1-ben. Vannak versenyzők, akik másokkal is összemérik a tudásukat, és vannak tesztpilóták, akik a szimulátorban igyekeznek minél jobb beállításokat találni.

 

A McLarennek még nem állt pilótája a képzeletbeli dobogó legfelső fokán az F1 Esports Pro Championship során. Nem kapcsolódik az első futamgyőzelemhez valamilyen fogadás a vezetők részéről?

 

Nem fogadtunk semmiben, de azt mondták, ha megnyerjük a bajnokságot, kölcsönadnak egy McLarent. Nem tűntek túl komolynak, de remélem betartják a szavukat, ha összejön a konstruktőri győzelem. Akkor már a tankolás lesz a legkisebb gond...

 

Említette, hogy több versenyhétvégére is elutazott a csapattal. Milyennek találta a pilótákat a kamerák kereszttüzén kívül?

 

Antonio Giovinazzi kamerákon kívül ugyanolyan kedves, mint a médiában.

KIMI RÄIKKÖNEN VISZONT PONT AZ ELLENTÉTE ANNAK, MINT AMIT A TELEVÍZIÓBAN LÁTSZ.

Beszédes, tudta a nevünket, köszönt is nekünk, amikor bejött a motorhome-ba. Nagyon pozitív csalódás volt. Hiába vagyunk e-sportolók, a valós versenyzőkhöz közelebb állunk, mint egy mérnök. Néhány élményről vagy pályáról sokkal jobban tudunk a pilótákkal beszélgetni, hisz ha csak szimulátoron, de mi is vezetünk.

 

A csapatok támogatásán kívül számít az, hogy ki milyen autóval versenyez a játékban?

 

Az e-sport szériákban minden autó ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik. Legyen szó akár a motorerőről vagy leszorítóerőről. De a beállításokkal rengeteget lehet játszani, szinte az utolsó csavarig állítható az autó. Több millió kombinációja létezik a beállításoknak, viszont a helyes konfiguráció megtalálása jelentős előnyt adhat másokkal szemben.

 

Mindkét csapattársa újonc az F1 Esports élvonalának világában, vannak emiatt elvárások ön felé?

 

Nem várnak el semmit, mert az e-sport világában nem igazán beszélhetünk újoncokról. Az egy dolog, hogy ők a hivatalos szériában nem nagyon mentek még, de más bajnokságokban nagyon jól teljesítettek, így várható volt, hogy ők is megkapják a lehetőséget a hivatalos csapatoktól. Az elmúlt hónapokban együtt dolgozunk a csapattársakkal, régóta gyakorolunk együtt, jó csapat vagyunk. De én szerencsére csak ilyen jó csapatokat fogtam ki eddig.

 


A 2021-es szezonig ön volt az egyedüli magyar versenyző a szériában. A következő idényben viszont Sipos Patrik személyében egy másik magyar pilótának is szoríthatnak a nézők. Milyen a kettejük viszonya?

 

Az igazat megvallva annyira nem ismerem Patrikot. Valószínűleg azért, mert elkerültük egymást az online versenyeken, nem jelentkeztünk azonos ligába, csak névről ismerem.

NAGYON ÜGYESNEK TARTOM, A NAPOKBAN IS ÉPP NYERT EGY NAGYON KOMOLY VERSENYT A 15. HELYRŐL RAJTOLVA.

Elég kaotikus futam volt, de azt is meg kell nyernie valakinek. Nem mondom, hogy több sikert kívánok neki, mint magamnak, de jó látni, hogy lesz valaki, aki még képviseli Magyarországot, ha megnyerem a lottót, és kiköltözöm Dubajba.

 

Keresték már meg valódi szériákból csapatok, hogy versenyezzen náluk?

 

Nem nagyon, mivel az tele van fizetős pilótákkal. Ezért a legtöbb kategóriában nem egy racionális befektetés egy csapatnak fizetni egy versenyzőt azért, hogy náluk vezessen. Onnantól kezdve, hogy nekem ebből nem lehet bevételem, nem igazán tud érdekelni, mert nincs más jövedelmem.

NEM DOBHATOK EL MINDENT, HOGY CSAK A SZENVEDÉLYEMNEK ÉLJEK.
Nyilván, ha ugyanazok lennének a feltételek, 100 esetből 100-szor a valós versenyzést választanám, mivel azért az sokkal különlegesebb. Szerencsére többször volt már részem párszor pályaautózásban, de összességében erre nincsen lehetőségem. E-sportban valamilyen szinten épp történelmet is írok, a valós versenyzésben meg még nagyobb áldozatokat hozva ismételgetném ugyanazt, mint mások. Valakinek persze ez megéri, gazdag kölyköknek, de én nem tartozom közéjük.

 

 

 

 

 

Forrás és fotó: Index

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés