Kora őszi hajrá a Szenior Bajnokságon

 

Batta Krisztina és Dr. Bohács Zsolt vezeti a Volvo Galéria XXXII. Nemzetközi és Magyar Szenior Golf Bajnokság és Nemzetközi csapatversenyt, amelyre szeptember 14. és 16. között kerül sor a Birdland Golf & Country Club pompásan felújított pályáján.

 

 

A háromnapos gofltornát, amely az év egyik legjelentősebb szenior golfeseménye, óriási érdeklődés előzte meg: több, mint száz versenyzővel rajtolt el a verseny.

A játékosok túlnyomó része a hazai klubokat képviseli, viszonylag kevés külföldi golfozóval számolhatunk az idén. A viadal résztvevői között volt és jelenlegi bajnokok, illetve bajnokjelöltek is felvonulnak, így várhatóan egy rendkívül szoros, fordulatokban gazdag küzdelmet izgulhatnak végig a Bükfürdőre látogató golfrajongók. A népes mezőnyben nyolc ország játékosának nevezését is elfogadták, az indulók közel tíz százaléka döntően a környező országokból, Ausztriából, Németországból, Svájcból, Szlovákiából érkezik.

237061340 4148468391918360 9070031180876915167 n 

A jelenlegi állás szerint a szenior női válogatott csapatkapitánya Dr. Bohács Zsolttal együttállásban 78-as eredményt ért el. Batta Krisztina a hármas és tizennégyes szakaszokon dupla bogey-t ejtett, ugyanakkor a tizenegyesen összejött egy várva várt birdie is. Dr Bohács Zsolt a tizenkettesen zsákmányolt birdie-t, ám a tizennégyesen sajnos becsúszott egy tripla.

A harmadik helyen három játékos osztozik: Baldauf László, a mesteri Joseph Horvath és a golf világában szintén otthonosan mozgó Dr. Takács János egyaránt 79-es score-al várják a nagyszabású esemény második fordulóját. Közülük Horvath Joe-nak két birdie-t is sikerült szereznie, a kettes és a tizenhatos szakaszokon.

Az Angliában született, de évtizedek óta Magyarországon élő Mike Wynn 80-as játékával a hatodik helyen áll az első nap után, míg a tapasztalt Koller György - két birdie-t és 81-es játékát követően - a hetedik helyen várja a holnapi napot.
Gratzl Ferenc és Mills Errol Clifford a mai napon a nyolcadik helyet érdemlték ki, Hatvári Árpád és Klokocs István pedig 83-as score-al a tizedik helyen osztozik. A pazar torna összesített mezőnyének sikeres játékosai között olyan neveket találnuk, mint Andrew Smith, Hideg János, Kovács Titusz és Urbán László.

 

A szenior hölgyek között a győztes Batta Krisztina (78) mellett Probst Ágnes (90), Dr. Kárpáti Szlivia (91) és Turkovics Ilona(91) is kiválóan teljesített.

 

A Bruttó Bajnok Férfiak között az első helyen Dr. Bohács Zsoltot üdvözölhetjük (78). Szorosan a nyomában jár az Old Lake színeiben játszó Baldauf László, a Balaton Golf játékosa, Josesph Horvath és a Kisoroszi Magyar Golf Clubot képviselő Dr. Takács János, akik mindhárman 79-es eredményt értek el. A Bruttó Szenior Férfi kategória legjobbjai Dr. Bohács Zsolt, Baldauf László és Mike Wynn

     

Gratulálunk a mai napon sikeresen szereplő játékosoknak és lélegzetvisszafojtva várjuk a szerdai folytatást!

 

Az első forduló eredményei

238246794 4147513685347164 7055536079909153871 n 

 

Fotó: Batta Krisztina; Birdland Golf & Country Club Facebook

 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
6
7
8
9
13
17
20
21
22
23
24
27
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés