Pontosan egy évvel az után nyert aranyat, hogy újra járni kezdett

 

Kelsey Plum 2020 júliusában éppen újra kezdte tanulni, hogyan tegye egyik lábát a másik elé.

 

 

A 26 éves kosarast elsőként választották ki a 2017-es WNBA – észak-amerikai női kosárlabdaliga – draftján, ám a pályafutása hatalmas fordulatot vett egy évvel ezelőtt. Az Egyesült Államok 3x3-as kosárlabda-válogatottjának oszlopos tagja, az amerikaiak egyik mérkőzésén kellemetlen hangot hallott, és rögtön tudta, mi történt: elszakadt az Achilles-ina.

 

Plum azonban nem tett le az álmáról, és mindent megtett azért, hogy ott legyen a tokiói olimpián 2021-ben, és ha már ott volt, aranyérmet is nyert a 3x3-as kosárlabdacsapattal.

 

Sőt napra pontosan egy évvel az után lett olimpiai bajnok, hogy a súlyos sérülése után először kezdett újra járni – írja az insider.com.


Pontosan egy évvel ezelőtt, ezen a napon sétáltam először a műtétem után

– mondta a kosaras az aranyérem átvétele utáni sajtótájékoztatón.

 

Az amerikai csapat mind a négy tagja a WNBA-ben szerepel, vagyis ők nyerték meg a sportág történetének első olimpiai aranyát – a döntőben az orosz csapatot verték meg 18–15-re.

 

 

 

Forrás: Index 

Fotó: UW Dawg Pound


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés