Történelmet írt a New Shepard legénysége az űrugrással

 

 

A Szövetségi Légügyi Hatóság július 14-én adta meg a Blue Origin számára az engedélyt, hogy embert vigyenek az űrbe, hat nappal később történelmet írtak.

 

Július 20-án, az Apollo-11 holdraszállásának 52. évfordulóján a világ leggazdagabb emberének tartott Jeff Bezos, az Amazon-birodalom alapítója saját űrkutatással foglalkozó cégének, a Blue Originnek New Shepard rakétáján az űr határáig repült.

 

Az 57 éves Jeff Bezos mellett ott volt testvére, az 51 éves Mark Bezos, a 82 éves Wally Funk, és a 18 éves Oliver Daemen a hat személy szállítására alkalmas űrkapszulában. A magyar idő szerint délután 15 órakor induló űrjárattal,

FUNK LETT A LEGIDŐSEBB, DAEMEN PEDIG A LEGFIATALABB EMBER, AKI EDDIG AZ ŰRBEN JÁRT.

 

A fizikushallgató Daemen egy rejtélyes utas helyét vette át, akinek összeegyeztethetetlen teendői akadtak, így végül lemondott jegyéről, amiért korábban 28 millió dollárt fizetett. A fiatal Daemen jegyét eredetileg apja, egy holland magántőkealap vezérigazgatója vette magának, de úgy döntött, átengedi a helyet fiának.

 

A 18 méter magas New Shepard rakéta vertikális felszállással a texasi Van Hornból indult. Az indítást követően az 5 perces emelkedés során átlépte a Mach 3-at, 3700 kilométer / órás sebességre gyorsult, míg el nem érte a 76 kilométeres magasságot. Itt levált róla az ablakokkal felszerelt űrkapszula, s az tovább repült valamivel a tervezett 106 kilométer fölé, a legmagasabb ponton 107,05 kilométeren voltak.

 

Ez már a Kármán-vonal felett van, így senki sem kérdőjelezheti meg, hogy az utasok tényleg az űrben jártak-e.

 

MIKÖZBEN A KAPSZULA ÁTLÉPTE A KÁRMÁN-VONALAT, A RAKÉTA ELINDULT VISSZA A LESZÁLLÓHELYRE. MINDEN A TERVEZETTEN MŰKÖDÖTT, AZ AUTOMATIZÁLT RENDSZER IDŐBEN NYITOTTA KI FÉKSZÁRNYAIT ÉS INDÍTOTTA VISSZA A RAKÉTA HAJTÓMŰVÉT IS A LESZÁLLÁSHOZ.

 

A kapszula nagyjából tíz percig lebegett az űr határán, ahol az utasok megtapasztalhatták a súlytalanság érzését, és láthatták a Föld horizontjának görbületét. Funk a BBC-nek a repülés előtt azt mondta, alig várja, hogy lebegve bukfencezhessen és pöröghessen, az élő közvetítés során hallani lehetett, ahogy azt kiabálja, ez élete legjobb napja.

 

A Crew Capsule 2.0 végül a tervezett módon visszazuhant a sivatagba, ahol ejtőernyőkkel landolt. Földet érésekor az űrkapszula 26 kilométer / órás sebességgel érkezett meg, alig gyorsabban, mint egy körúton siető bringás. Bár a kapszula rendelkezik vészhelyzeti rakétával a leszálláshoz, ennek használatára nem került sor.

 

Bezos és a New Shepard július 20-i repülése volt az első alkalom, amikor a Blue Origin rendszerét élő személyzet tesztelte. A konkurens Virgin Galactic kínálta űrugrások során a július 11-i tesztrepülést megelőzte több olyan, melyeken berepülőpilóták próbababákkal a székekben vitték fel a VSS Unity-t az űr határához. A New Shepard azonban teljesen automatizált módon működik, így nincs pilóta a kapszulában, csupán az utasok.

 

A MOSTANI REPÜLÉST 15 KORÁBBI TESZT ELŐZTE MEG.

 

A Blue Origin a sikeres teszt után bejelentette, hogy két további repülést terveznek még idén, illetve hetet a következő évben. Emellett elkezdik árulni a jegyeket is a járataikra, viszont egyelőre nem közölték, hogy mennyibe kerül majd egy űrugrás. Akit érdekel, e-mailben veheti fel velük a kapcsolatot az oldalukon keresztül.

 

A Boeing Starlinere rossz kezdés után végül a küldetés java részét teljesítve tért vissza. „Tökéletes telitalálat volt” – mondta a landolásról a NASA igazgatója.

 

A céget Jeff Bezos 2000-ben, hat évvel az Amazon alapítása után hívta életre. A Blue Origin 2010-ben került be a köztudatba, amikor a NASA beválogatta őket a SpaceX és a Boeing mellé az akkor nyugdíjas kort elérő űrsiklóprogram helyettesítésére szánt többször használatos űrjárműveket fejlesztő cégek közé. A verseny eredményét 2014-ben hirdették ki, a SpaceX lett az abszolút győztes a Crew Dragonnal, míg a Boeing a második az azóta is küszködő CST-100 Starliner kapszulával.

 

Bár az űrkapszulák terén lemaradt a Blue Origin, a NASA a Holdra visszatérő Artemis-programjához és a Holdon az asztronauták által használt eszközök fejlesztésével a SpaceX és a Dynetics mellett a Bezos-féle Blue Origint is megbízta.

 

 

Forrás: Index

Fotó: Space.com


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés