Ahol a golf és a művészet találkozik

A Kisoroszi Magyar Golf Club tulajdonosa, Nagy István, és a klub menedzsere, Kovács Gábor új koncepciót alakított ki a magyar golf népszerűsítése céljából. Az elképzelés részeként, két volt női játékost kerestek meg. Egyikük Oltványi Katalin, aki kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet, és közismert a hazai golf világában.

 

Mit jelent az ön számára a golf?

A sport mindig is életem fontos részét képezte: tíz év aktív golfozás mellett, 2009-ben Szlovén Senior Bajnok lettem Bledben, illetve a hazai szenior bajnokságokat is, többnyire dobogós eredménnyel zártam. A Highland Golf Clubban elindult Magyar Golfozó Nők Egyesületének szóvivőjeként, sokat tettem a női golf népszerűsítéséért, 2009-ben pedig megkaptam a Mrs. Golf címet Gödön. 2014-ben elvégeztem a Testnevelési Egyetem golf sportedzői képzését. Meggyőződésem, hogy a golf – amelyre hazánkban jelenleg leginkább versenysportként tekintenek – tömegsporttá is fejlődhetne, hiszen gyönyörű pályák várják a golfozni vágyókat. Többek között, a száz éves múltra visszatekintő Kisoroszi Magyar Golf Club csodálatos pályája, ami természeti adottságai, technikás jellege miatt, nem kevés kihívással is szolgál a kezdő, nem túl gyakorlott játékosok számára.

 

A golf mellett a képzőművészet a másik szenvedélye. Erről mesélne kicsit? 

Amatőr festőművész és rajzterápiás fejlesztő pedagógus vagyok. Négy éve kezdtem el festeni, és bár autodidakta módon képeztem magam, januárban a Jancsó Art Gallery karantén-pályázatának különdíját nyertem el, Vak hit című alkotásommal. A golf és a művészet szintézise kiemelt szerepet kap életemben; a két terület kiválóan megfér egymás mellett, hiszen a hivatásomat összeköthetem a szenvedélyemmel. A golf és rajzterápia – némi jógával kiegészítve – az egészséges életmódot helyezi előtérbe, és a koncentrációt is fejleszti. Mindenkinek szüksége van egy tartalmas időtöltésre, amely önmagunk megismerése felé vezet, és egyben örömöt is szerez.

 

Milyen tervekkel vág neki a nyárnak?

Bár egy ideje már nem versenyzek, kellemes érzéssel térek vissza a Kisoroszi pályára, ugyanis ezen a hétvégén egy meglepetéssel készülök a 61. Magyar Amatőr Bajnokságra. Hogy ez mi lesz, még nem árulhatom el, de hamarosan kiderül! A hosszú távú terveim között természetesen a csoportos oktatás, és a mentori munka folytatása szerepel. Bízom benne, hogy felkészítésemmel, tanácsaimmal magabiztos játékra ösztönözhetem tanítványaimat. A golf és a festés, illetve a golf és a meditáció kombinálásának lehetőségeiről is gondolkodom.

 

IMG 3419 

 

Fotók: Oltványi Katalin


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés