Mesternégyes: a női röpiválogatott kijutott az Európa-bajnokságra

 

Sorozatban negyedszer is ott lesz a női röplabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott, miután pénteken 3:0-ra legyőzte Izraelt a Ludovika Arénában. A csapat ezzel a hatfordulós selejtezősorozat negyedik körében megváltotta a jegyét a kontinenstornára, a maradék két meccsen pedig már „csak" az a kérdés, hogy megnyeri-e csoportját és ezzel kedvezőbb kalapba kerül-e a csoportok sorsolásánál.

 

Egy héttel ezelőtt a franciaországi Belfort-ban kiválóan megalapozta a magyar női röplabdaválogatott, hogy az Európa-bajnoki selejtezőtorna második minitornájának első meccsén bebiztosítsa helyét a kontinensviadalon. Jakub Gluszak csapata Izraelt és Dániát egyaránt 3:0-ra verte, míg a házigazdákat szetthátrányból fordítva 3:2-re, így egy pénteki, újabb Izrael elleni sikerrel matematikailag is eldönthette, hogy az E-csoport első két helyén végez.

AMI MÉG ÚGY IS NAGY SZÓ, HOGY EZ MÁR SOROZATBAN A NEGYEDIK EB-SZEREPLÉST JELENTETTE VOLNA A LÁNYOKNAK, DE KÉT ÉVVEL EZELŐTT TÁRSHÁZIGAZDAKÉNT NEM KELLETT SELEJTEZŐT JÁTSZANIUK, AZ AZT MEGELŐZŐ KÉT ALKALOMMAL PEDIG EGYARÁNT PÓTKVALIFIKÁCIÓ ÚTJÁN JUTOTTAK KI.

 

A románok elleni 2016-os aranyszettes thriller egyértelműen a magyar röplabdasport egyik legkatartikusabb pillanata volt.

 

Ezúttal megspórolhatta a csapat ezeket az izgalmakat, ráadásul hazai pályán, a budapesti Ludovika Arénában harcolhatta ki az Eb-szereplést, méghozzá 700 lelkes, oltási igazolással rendelkező néző előtt.


Némileg pontatlanul és dekoncentráltan kezdett a hazai csapat, Gluszak pedig 0:4-nél úgy gondolta, rendet kell tenni a fejekben. Ez megzavarta a vendégeket, akik el is rontották a nyitást, de utána megint két pont jött tőlük. Nagy elánnal játszottak az izraeliek, ám a magyarok védekezése kezdett összeállni, Tálas Zsuzsanna kiváló nyitásaival pedig visszajöttünk mínusz egyre (5:6). Az előnyüket viszont sokáig tudták tartani, hiába jött egy ász a 17 éves Kump Alíztól, vagy egy szép centertámadás Gyimes Zsófiától.

10:10-NÉL AZTÁN UTOLÉRTE IZRAELT A MAGYAR VÁLOGATOTT, ELŐSZÖR PEDIG 12:11-NÉL VEZETETT.

Egy ponttal később a másik szövetségi kapitány, a játékosként az Egyesült Államokkal kétszeres olimpiai ezüstérmes klasszis, Logan Tom is kikérte az idejét, nehogy kicsússzon a kezükből a szett. A hatás azonban elmaradt, sorra jöttek a magyar pontok, 16:11-nél már öt volt ide, a csapatkapitány, Szakmáry Gréta igazán elemében volt. Egyre inkább nyílt az olló, 19:13-nál Tom ismét magához hívta övéit.


A különbség viszont így sem változott jelentősen, a magyar lányok magabiztosan tartották a játszma közepén megszerzett előnyt, és az is belefért, hogy csak a harmadik szettlabdát értékesítették (25:19).

A második felvonást az előzőhöz képest sokkal jobban kezdték Szakmáryék, ugyanis az első pillanatban magukhoz ragadták a vezetést.

IZRAEL EZÚTTAL SEM ADTA MAGÁT KÖNNYEN ÉS ELEINTE TARTOTTA AZ 1-2 PONTOS DIFFERENCIÁT, DE JÖTT PALLAG ÁGNES KÉT ELEMENTÁRIS EREJŰ LEÜTÉSE, VALAMINT TÖRÖK KATA RAFINÁLT ÁSZA; TOMNAK MEGINT IDŐT KELLETT KÉRNIE.

A Vasas ütője szokás szerint kiválóan nyitott és az időkérés sem zökkentette ki, 15:7-es állásnál nehezen lehetett elképzelni, hogy visszajöhetnek a szettbe a vendégek. Ideig-óráig tudták csak szorosabbá tenni a szettet, 18:10-nél Tomnak újabb eligazítást kellett tartania.


A frissen beállt Kiss Gréta azonnal egy ásszal jelentkezett, Szakmáry pedig védekezésben is extrát nyújtott. 23 pontnál kicsit megtorpant a csapat, de ez csak pillanatnyi megingás volt, mivel utána az első játszmalabdát sikerült kihasználni, a 25:16-ra megnyert szettel pedig már csak egy kellett az Eb-hez.

A lendület kitartott a harmadik etapra is, amelyet 3:0-val indítottak a hazaiak, de akárcsak eddig, úgy most sem akartak leszakadni az izraeliek, akik 5:5-nél egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. Nem pánikoltak a magyarok, sorozatban 4 ponttal válaszoltak, jött is Tom időkérése, de ez sem segített. 15:10-es vezetésnél összekapták magukat az izraeliek és elkezdtek zárkózni, azonban mindig jött egy-egy megnyugtató (esetleg szerencsés) pont Töröktől vagy Pallagtól.


20:15-nél kézzel fogható közelségbe került a kijutás, ráadásul Gluszaknak megvolt még mindkét időkérése arra az esetre, ha megremegnének a kezek.
E helyett Szűcs Kinga nyitott egy ászt, nyomásnak semmi jelét nem mutatták a lányok, 24:16-nál pedig jöttek a meccslabdák.

ILLETVE CSAK EGY, MERT A VENDÉGEK OUTRA ÜTÖTTÉK, AMIVEL ELDŐLT: A MAGYAR NŐI RÖPLABDA-VÁLOGATOTT BIZTOSAN OTT LESZ A 2021-ES EURÓPA-BAJNOKSÁGON!

Kezdődhetett a fieszta, a közönség pedig természetesen állva ünnepelte a lányokat és a stábot. Pokolian kemény időszak áll a csapat mögött (is), megérdemelték, hogy hazai nézők előtt jussanak ki az Eb-re.

Végeredmény, női röplabda Európa-bajnoki selejtező, E-csoport, 4. mérkőzés:
Magyarország–Izrael 3:0 (19, 16, 16)

Az E-csoport állása 4 forduló után:
1. Magyarország 11 pont - már továbbjutott
2. Franciaország 10 pont - már továbbjutott
3. Izrael 3 pont
4. Dánia 0 pont


„Nagyon boldogok vagyunk, kicsit idegesen kezdtünk, tudtuk, mi a tét és hosszú idő után először játszottunk nézők előtt, de így ez még nagyobb öröm. Nagyon jó az egész csapat, sokat remélek ettől a nyártól és alig várom a továbbiakat. Négyből négyet nyertünk, elértük a célunkat, úgyhogy elégedettek lehetünk" – mondta a találkozó után Török Kata.

Teljesen új és fiatal a csapat, talán ez a legnagyobb különbség az eddigi kijutásokhoz képest. Hatalmas élmény volt megint közönséggel játszani, de egyben furcsa is. Olyan jó volt látni a szüleimet a lelátón! Igyekeztünk nyomás nélkül játszani, viszont a rajtnál kicsit lassan indultunk be, szerencsére azonban sikerült a kezdeti nehézségeket legyűrni

– értékelt a csapatkapitány Szakmáry Gréta, aki sorozatban negyedszer lehet ott az Európa-bajnokságon.

„Elértük a célunkat, és csak ez a fontos. Négy meccset nyertünk, de még rengeteget kell dolgozni, főleg a védekezésen. Ezzel együtt is elégedett és boldog vagyunk, hiszen ez egy rendkívül fiatal gárda, és ezt mindenkinek meg kell értenie. A két évvel ezelőtti kezdőből csak ketten voltak itt ma. A többségüknek alig van nemzetközi tapasztalata, de most megmutatták, hogy készen állnak és megállják a helyüket ezen a szinten is. Az Eb egy hatalmas kaland és remek tapasztalat lesz nekik, mert a világ legjobbjaival mérhetik össze erejüket" – fűzte hozzá Jakub Gluszak szövetségi kapitány.

A magyar válogatott szombaton 19.00-tól Dániával játszik, vasárnap pedig 16.00-kor Franciaország ellen zárja a selejtezősorozatot.

Forrás és kép: Index, Sóki Tamás


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés