Magyar lány a Forbes tehetséglistáján: agykutatónak készült, programozó lett

 

Pálfi Dóra, az Imagilabs startup alapítója is bekerült az amerikai Forbes 30 Under 30 listájára. A fiatal cégvezető az Indexnek beszélt arról, hogyan jutott el odáig, hogy az agykutatás helyett programozással foglalkozzon, és megoldást találjon arra a problémára, hogy a nők aránya sokkal kisebb a férfiakéhoz képest az informatikában. Pálfi Dóra cseppet sem átlagos.

 

Ezt nemcsak azért állítjuk, mert 23 évesen már céget alapított, amely nemzetközi viszonylatban egyre inkább elismertebb, vagy mert 27 éves korára két magyar fiatal egyikeként felkerült az amerikai Forbes 30 legtehetségesebb 30-on aluli személyeinek listájára, hanem azért is, mert a startupja a jövő szempontjából kiemelten fontos társadalmi problémára hívja fel a figyelmet, ráadásul a termék a gyakorlatban is rengeteget tesz a változásért.

 

Hogy miről is van szó?

 

Informatikusból, programozóból egyre nagyobb a hiány a szakmában, ráadásul a nők aránya rendkívül alacsony a férfiakéhoz képest.

 
Eredetileg természettudománnyal foglalkoztam, agykutató szerettem volna lenni, aztán a kutatómunkámmal kapcsolatban elkezdtem programozni. Ha úgy tetszik, a karrierem szempontjából fontos felfedezést tettem: világossá vált számomra, ha az ember el akar érni bármit a huszonegyedik században, akkor értenie kell a számítástechnikához, a programozáshoz

– mondta az Indexnek Pálfi Dóra, az imagiLabs társalapítója és vezérigazgatója, aki Budapesten járt gimnáziumba, majd New Yorkban és Abu-Dzabiban tanult egyetemen ösztöndíjjal.

 

A programozás egyre jobban érdekelte, mivel gyakorlatias eszközről van szó, amellyel bármilyen problémára megoldást lehet találni. Bár az egyetem után rövid ideig Budapesten gyakornokoskodott, elkezdte a mester szakot Svédországban egy európai uniós ösztöndíjprogram keretében, és egyre világosabbá vált számára, mivel is szeretne foglalkozni valójában.

 

Életem munkásságának és a cégnek is az adja az alapgondolatát, hogy milyen kevés nő található a technológia és a természettudomány területén. A technológia olyan eszköz, amellyel megoldásokat lehet elérni, minden e köré épül, ám a nők nem egyenlő arányban vesznek részt benne, valamint az innovációban, ezért nincs is egyenlő esély arra, hogy olyan problémák megoldására használjuk a technológiát, amely fontos a nők számára, és ez jelentős gondot okoz

– mondta Pálfi Dóra.

 

Ez a gondolat pedig egyre kevésbé hagyta nyugodni, és támadt egy ötlete, hogy olyan digitális terméket vagy megoldást kellene készíteni, amely a fiatal lányok érdeklődését felkelti a programozás iránt, mindezt úgy, hogy közben közösséget alkotnak.


Merthogy amíg a techiparban dolgozó férfiak közül sokan azért kerültek a szakmába, mert a videójátékok miatt már fiatalon rengeteg időt töltöttek a számítógép előtt, így megvolt az az élményük, amely ebbe az irányba terelte őket, addig a nőket nem érte hasonló hatás fiatalabb korukban.


A gondolatot végül tettek követték, 2017-ben elindult a projekt, egy évvel később pedig az egyik társalapítóval, egyben az egyik legjobb barátnőjével, Beatrice Ionascuval – aki villamosmérnökként értett ahhoz, hogyan valósítsák meg a hardvert – elkezdtek dolgozni a terméken. Kickstarter kampányukból 18 millió forintos, angyalbefektetőktől pedig 55 millió forintos támogatás érkezett, amelyek hozzájárulásával legyárttatták az első imagiCharmot.

 

Sőt másfajta segítséget is kaptak az alapítók – Pálfi Dórán és Beatrice Ionascun kívül Paula Dozsa, a csapat szoftverfejlesztője is társalapítója a svéd vállalatnak –, az Apple ugyanis felfigyelt a startupcégre és a megoldásra, és lehetőséget adott az alapítóknak, hogy eltöltsenek két hetet a világ egyik legnagyobb cégének a főhadiszállásán, Kaliforniában.

 

Óriási élmény volt. Programozóként, dizájnerként az Apple nagy példakép. Amíg kint voltunk, a szakterületünknek megfelelően együtt dolgoztunk a helyi dizájnerekkel, mérnökökkel, programozókkal, akik rengeteg visszajelzést, tanácsot adtak az alkalmazással kapcsolatban, arról, hogy hogyan lehetne javítani a terméken, milyen üzleti modellt alakítsunk ki, hogyan kommunikáljunk, és így tovább

– mondta Pálfi Dóra, aki szerint ez volt az egyik legizgalmasabb része, amióta elkezdték a startupot, mivel hatalmas tudást kaptak, amelyet más körülmények között évek alatt sem tanulna meg az ember.


Ami a megoldást illeti, a középpontja egy telefonos alkalmazás, amelynek segítségével játékosan lehet programozni tanulni, és egy-egy elvégzett leckével szinteket lépnek a fiatalok. A feladatok egyre komplikáltabbak lesznek, ahogy keresztülmennek az alkalmazáson, így elsajátíthatják a programozás alapjait.

 

Az alkalmazásnak emellett közösségi szempontból is fontos oldala van, mivel a felhasználók meg tudják osztani egymással a sikereiket, mint bármilyen közösségi felületen, bátoríthatják egymást, sőt továbbfejleszthetik mások projektjét is.

 

Az applikáció kiegészítő eszköze az imagiCharm, maga a termék, amely kicsit olyan, mint a tamagocsi. Ez a kiegészítő pedig nagy motivációt nyújt a gyerekek számára – a célközönség a 9–15 év közötti lányok –, a segítségével ugyanis meg tudják mutatni a világnak, mit programoztak, és mennyire büszkék rá, hogy létrehoztak valamit a tudásukkal.

 

Folyamatosan kutatásokat végeztünk a korosztályban, és azt láttuk a lányokon, hogy nagyon fontos számukra a közösségi szempont, az, hogy érezzék, a barátaikkal együtt alkotnak, élik ki a kreativitásukat, fejezik ki önmagukat. Mivel a lányok sokkal többet használják a telefonjukat, mint a számítógépet, ezért gondoltuk azt, hogy ha a mobilon keresztül lehetne programozni tanulni, akkor sokkal elérhetőbbé tennénk a megoldásunkat

– mondta Pálfi Dóra, aki hozzátette, hogy ezt a felmérések is alátámasztották, valamint azt is, hogy nem elég az alkalmazás a mobilon, hanem elengedhetetlen hozzá a kézzelfogható kiegészítő, fizikai termék is, amely jobban felkelti a lányok érdeklődését.


A cégnél jelenleg is úgy fejlesztenek, hogy együtt ötletelnek a célközönséggel, úgy pozicionálják ugyanis a terméket, hogy a lányok érzékeljék, elsősorban számukra készítették. Persze, ez nem azt jelenti, hogy fiúk ne használhatnák, sőt sokan alkalmazzák is.

 

A visszajelzések pedig pozitívak. A fiatalok megtalálják benne a kihívást, mellette sikerélménnyel is gazdagodnak, miközben megtanulják a programozás alapjait. Sőt olyanok is vannak, akik barátokat találtak, közösséget építettek a startup segítségével.


Bár az imagiCharm kevesebb mint egy éve jelent meg a piacon, a sikere egyre inkább kézzelfogható, 2020 harmadik és negyedik negyedéve között például 300 százalékos növekedést produkált az értékesítés terén. A vállalat 18 millió forintos árbevételt ért el 2019-ben, a tavalyi cél – a termék megjelenésével – pedig már a 100 millió forintos határ átlépése volt. Igaz, erről nincs pontos adat, de sokat sejtet, hogy a startupokkal foglalkozó dealroom.co oldal 2021 februárjában egy- és kétmillió euró (363 és 726 millió forint) közé becsülte a cég értékét.

 

Fölösleges lenne találgatni, hány lány helyezkedik el a technológia területén miattunk, ahhoz, hogy erről pontos adataink legyenek, évekre van szükségünk. Azt viszont látjuk, hogy a célközönségünkben több mint kétezren tanulnak programozni a termékünkkel

– mondta az Indexnek Pálfi Dóra, hozzátéve, hogy nem állnak le a fejlesztéssel, és egyre több tananyagot biztosítanak a felhasználók számára, ám ehhez további erőforrásra van szükség.

 

A termék, az alkalmazás világszerte bárhol elérhető – a legtöbb felhasználó az Egyesült Államokból és Svédországból érkezik, de Magyarországon is többen használják –, igaz, ad némi küszöböt az értékesítés szempontjából, hogy egyelőre kizárólag angol nyelven érhető el. Pálfi Dóra szerint még a kezdeti szakaszban vannak, ezért egyelőre inkább azon dolgoznak a felhasználókkal, hogyan javítsák a terméket, ám a hosszú távú tervek között szerepel, hogy több nyelvre lefordítják.

 

Merthogy a probléma globális. Csak Svédországban nagyjából 70 ezer informatikus hiányzik a munkaerőpiacról, ez a szám az Európai Unióban pedig több százezres, és folyamatosan növekszik. Ezért is logikus, ha egyre több nőt szeretnének bevonni ebbe a szektorba, így a jelenlegi helyzet is gyorsabban javítható. Ehhez azonban el kell érni, hogy fiatalabb korban felkeltsék a nők, lányok érdeklődését a programozás és az informatika iránt, amiben Pálfi Dóráék startupja nagy segítséget nyújt.

 

Forrás: Index

Kép: imagiLabs

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés