Látványosan javul a járványhelyzet, elég éjfélre hazaérni

 

Szombaton újabb mérföldkőhöz érkeztünk: miután pénteken meglett a négymillió beoltott, ismételten lazítások léptek érvénybe. Közben a járványügyi adatok is javulni látszanak, az újabb cél pedig Orbán Viktor miniszterelnök szerint az ötmillió beoltott. Az Index hírösszefoglalója.

 

Február óta nem volt ilyen kevés a kórházban ápoltak száma, mint május elsején. A kormányzati tájékoztató oldalon reggel közölték: az elmúlt 24 órában 1951 új fertőzöttet regisztráltak, és 161 beteg halt meg. Kórházban ma 5191 koronavírus beteget láttak el, közülük 621-en vannak lélegeztetőgépen. A koronavírus legfiatalabb áldozata tegnap egy 24 éves nő volt, akinek nem volt ismert alapbetegsége. A beoltottak száma 4 023 137 fő, közülük 1 948 728 fő már a második oltását is megkapta.


Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be Facebook-oldalán, hogy átléptük a négymillió beoltottat. A Kossuth rádió reggeli műsorában – amikor még csak annyit mondott a beoltottak számáról, hogy aznap mindenképp meghaladja a négymilliót – hangsúlyozta: ezzel újabb szakaszhatárhoz értünk, védettségi igazolvánnyal rendelkezők mehetnek moziba, konditerembe, színházba, éttermek belső termeibe. A kijárási tilalom kezdete mától este 11 óráról éjfélre módosul, az üzletekben este 11 óráig lehet vásárolni.

 

Péntek délután megjelent a Magyar Közlönyben Pintér Sándor belügyminiszter határozata is a védelmi intézkedések lazításáról. Eszerint május 1., szombattól védettségi igazolvánnyal látogathatók

a színházak,
a tánc- és zeneművészeti események,
a cirkuszok,
a mozik,
az edző- és fitnesztermek,
a sportesemények,
az uszodák,
a közfürdők,
a jégpályák,
az állatkertek, vadasparkok, kalandparkok,
a múzeumok,
a játszóházak, valamint
kinyithatnak a szállodák és az éttermek belső helyiségei is azoknak, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek.

Emellett a belügyminiszter határozata szerint ugyancsak május elsejétől látogathatják a versenyszerűen sportoló 18 év felettiek és az őket felkészítő sportszakemberek a jégpályákat, uszodákat, az edző- és fitnesztermeket, továbbá az egyéb sportlétesítményeket a versenyek idején vagy pedig az arra való felkészülés során, amint azt a 202/2021. (IV. 29.) kormányrendeletben korábban már közzétették.

 

Forrás:Index

Kép: Reddit


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés