Balatonudvariban járt a tavasz

Szombat reggel 111 indulóval vette kezdetét a május 1-jei pontvadászat, a Garmin által támogatott Balaton Golf Ranglista Verseny, amelyen elütőre állt többek között az összesített férfi és a junior ranglistát vezető Kötél Bence, az összesített női és junior élén álló Berkenyei Daniella valamint a szeniorokat vezető Horvath Joseph. A győztes kilétét azonban a két balatoni Bertényi Bence és Horváth Ákos „különmeccse” döntötte el.

 

Noha Bertényi Bence számára remekül indult a szezon, mindig csak egy hajszálon múlt a siker, hogy a jó játék megkoronázásaként magasba emelhesse a serleget. A II. Winter Cupon egy ütés különbséggel lett második Závaczki Bálint mögött, míg a Zala Spring ranglista versenyén (Race to Zala Springs I.) csak egy rosszabbul sikerült hátsó kilencen múlt, hogy a BB-műhelyes csapattárs, Kötél Bence vigye el a győztesnek járó díjat. Most azonban fordult a széljárás: Bertényi nagyon jól felépített, stabil teljesítménnyel állhatott fel a dobogó legfelső fokára és szerezte meg idei első győzelmét.

 

Bertényi már az elő kilencen -2-t ment, hiba nélkül, azonban a játék középső szakaszán a csapattárs Horváth Ákos - három birdie-t ütve - a 13. szakaszra beérte és átvette tőle a vezetést (kellett hozzá Bence 12-esen ütött bogey-ja is). A 14. szakaszon mindketten birdie-t ütöttek, majd a végjátékban Bertényiben még volt két -1-es játék (16-17. szakasz), amivel egy ütés előnnyel kormányozta célba idei első győzelmét, amelyet impozáns -4-es eredménnyel hozott el. 

 

A bruttó második Horváth Ákos játékáról is szót kell ejtenünk, aki a hátsó kilencen bogeymentes -4-et ment, kezdésnek pedig 3 birdie-vel indított. A kettő között azonban kifogott egy rossz szériát: a 6. szakaszon egy dupla, a 7. és 9. lyukon pedig egy-egy bogey pecsételte meg ranglistagyőzelmét. Ákos mindezzel együtt is nagyszerű volt, -3-mal jött le a pályáról. 

 

A két balatoni golfozó mögött a Pannonia Junior Academy játékosa, Berkenyei Daniella futott be a harmadik helyen, ezzel tovább növelve előnyét a ranglista pontvadászatban. Daniella első kilencén végig stabilan játszott, egyetlen bogey jött csak a 6. szakaszon. A fordulás után a hátsó kilencet két bogey-val kezdte, de egy eagle-lel és egy birdie-vel rögtön kiegyensúlyozta a bogey-birdie arányt. A 15. szakaszon ütött még egy par fölöttit, így végül +1-gyel zárt, együttállásban a szintén akadémista Somogyi Bencével, valamint Kötél Bencével (mind a hárman 73-as score). 

 

Balaton Golf Ranglista Verseny eredményei:

1. Bertényi Bence: 68

2. Horváth Ákos: 69

3. Berkenyei Daniella: 73
    Somogyi Bence: 73
    Kötél Bence: 73

4.  Fülöp Gergő: 76

5. Horvath Joseph: 77

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés