Közel a bajnokavatás: Több topliga is eldőlhet a hétvégén

Ahogy a nagy európai bajnokságok ráfordulnak az utolsó fordulókra, több helyen már karnyújtásnyira van a győzelem a listavezetőknek. Két csapat a megfelelő eredmények esetén már a hétvégén örülhet, máshol viszont a legvégéig öldöklő harc várható. Az angol és az olasz bajnokság szinte lefutott, Spanyolországban viszont még óriási a harc.

 

Angliában igazából már hónapok óta sejteni lehet, ki örülhet a szezon végén. A címvédő Liverpool téli összeomlásával nem maradt igazi ellenfele az idény során hihetetlen formába kerülő Manchester Citynek, Pep Guardiola csapata így 4 meccsel a vége előtt matematikailag is bajnok lehet. Ironikus módon azonban ehhez a hétvégén épp a Liverpool segítségére van még szükségük.

 

A City ugyanis jelenleg 10 pontos előnyben van a városi rivális Manchester Uniteddel szemben, vagyis a következő fordulóban nem elég legyőzniük a Crytsal Palace-t, a Vörös Ördögök veresége is kéne a sikerhez. Márpedig a United épp a Liverpool ellen játszik rangadót a hétvégén, a szokásos rivalizálás mellett pedig Jürgen Klopp csapatát a BL-helyekért való küzdelem is motiválni fogja a győzelemre. Persze ha a hétvégén nem is lesz bajnok a City, a következő fordulóban már önerőből is biztosíthatja a győzelmet, igaz ehhez az őket nemrég az FA Kupából kiejtő Chelsea-t kéne majd felülmúlni.

Hasonlóan Angliához, a bajnoki cím sorsa lényegében már Olaszországban is hetekkel ezelőtt eldőlt. Az Inter az egész szezonban a legstabilabb csapat volt a mezőnyben, Antonio Conte fiai, ha nem is mindig szép játékkal, de a legtöbb meccsen kibrusztolták a győzelmet vagy legalább egy fontos döntetlent. Ennek köszönhetően 5 fordulóval a vége előtt jelenleg 11 ponttal vezetnek a második helyen álló Atalanta előtt, vagyis akár már hétvégén alakulhatnak úgy az eredmények, hogy bebiztosítják a trófeát, megszakítva ezzel a Juventus 2011-12-es szezon óta tartó győzelmi szériáját.

Ehhez mindössze arra van szükség, hogy az Inter idegenben legyőzze az utolsó helyezett és lényegében biztos kieső Crotonét, míg az Atalanta ne tudjon nyerni a hétvégén. A bergamoi csapat ugyan remek formában van, utolsó 5 meccsén 13 pontot szerzett, ellenfelük azonban a zsinórban négyet nyerő, nemzetközi kupaindulásért küzdő Sassuolo lesz idegenben, bőven benne van tehát a pontvesztés számukra.

Németországot csak az különbözteti meg a fent említett két bajnokságtól, hogy itt a hétvégén még biztosan nem dől el az aranyérem sorsa. No nem azért, mert három meccsel a vége előtt a Bayern München győzelméhez bármilyen valódi kétség férhetne, egyszerűen a Bundesligában a Német Kupa elődöntői miatt a hétvégén nem rendeznek fordulót.

A bajoroknak így még egy hetet legalább várniuk kell, hogy bebiztosíthassák győzelmüket a RB Lipcse előtt. Ehhez hétpontos előnyben annyi a dolguk, hogy a hátralévő 3 meccsből egyet megnyerjenek, ezt legközelebb a Mönchengladbach ellen hazai pályán tehetik meg. A Bayern mondjuk addig sem tétlenkedik, ha a rivális gyengítéséről van szó, hiszen a héten hivatalos lett, hogy a távozó sikeredzőt, Hansi Flicket a Lipcse mestere, a szerződéséből rekordot jelentő 25 millió euróért kivásárolt Julian Nagelsmann váltja majd kispadon.


Az előbbiekhez képest egészen más a helyzet a spanyol bajnokságban. A La Liga küzdelmei nem hogy nem dőltek el 5 fordulóval a vége előtt, hanem egyenesen az utóbbi évek legkiélezettebb versenyfutása jöhet a bajnoki címért. Az élen jelenleg négy csapat is 3 ponton belül áll, a vezető Atletico Madrid az utóbbi hónapok botladozásaival komoly előnyt adott el, a hibátlan utolsó fordulóinak hála pedig még a Sevilla is lőtávolon belül van.


Mégis meglepetés lenne, ha ez a két csapat kerülne oda a végén, sokkal valószínűbb a Real Madrid vagy a Barcelona végső győzelme. A katalánok vesztett pontok tekintetében vezetik is a tabellát, ráadásul a sorsolásuk sem vészesen nehéz az utolsó hetekben, bár egy Atletico elleni rangadó még vár rájuk, amin hihetetlenül fontos lenne a győzelem. A Real a riválisok közül még a Sevillával meccsel, de Zidane csapat több kellemetlen ellenféllel is találkozik, ráadásul hét közben még egy BL-visszavágóra is készülnie kell a Chelsea ellen.
Hasonló versenyfutás várható az ötödik nagy bajnokságban, a francia Ligue 1-ben is, ahol a megszokottakkal ellentétben a PSG nem dominálja le a mezőnyt. Az itt kialakult erőviszonyokról a héten már írtunk egy cikkünkben, a párizsiak mellett a Monaco, a Lille vagy akár a Lyon bajnoki címére is van még esély.

 

Forrás: Eurosport

Fotó: Semuanyabola.com


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés