Három a magyar igazság

 

Három kategóriában is fergeges győzelmet aratott a triatlon utánpótlás-válogatott az újraindulás utáni első nemzetközi viadalán, a lengyelországi Bialystokban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén.

 

Az ORV-n a magyar fiatalok három korosztályban, az ifi, a serdülő és a junior kategóriában is remekeltek, miközben a hazai válogatott tagjaival mérték össze az erejüket. Bár mostanában több nemzetközi verseny halasztásáról vagy törléséről lehet hallani, a triatlonon belül számos korosztályos versenyt is lebonyolítottak a hétvége folyamán.

A magyar versenyzők az U18-as fiúk (Dobi Gergő), valamint az U16-os és U14-es lányok (Dobi Lili és Papp Laura Inez) mezőnyében hozták haza az aranyérmet, emellett pedig számos érmével tért haza a csapat.

Az ORV mellett megrendezték az első junior Európa–kupa-versenyét a lettországi Rigában, ahol Kropkó Márta (U14-es fiúk között bronzérmes Kropkó Márton nővére) képviselte a magyar színeket.

Az eredmények a következőképpen alakultak:
Olimpiai Reménységek Versenye, Byalstok (Lengyelország)
U18 fiú: 1. Dobi Gergő, 2. Stanglewicz (lengyel), 3. Horsten (lengyel)
U18 leány: 1. Sudak (lengyel), 2. Bóna Kinga, 3. Fricska Anna
U16 fiú: 1. Glapa (lengyel), 2. Soós Gergő Gyula, 3. Trungel-Nagy Kolos
U16 leány: 1. Dobi Lili, 2. Kovács Korinna, 3. Soblewska (lengyel)
U14 fiú: 1. Gruszczynski (lengyel), 2. Kőszegi Kornél, 3. Kropkó Márton
U14 leány: 1. Papp Laura Inez, 2. Joó Luca, 3. Básthy Katalin

A kép forrása: Berretyohír.hu


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés