Már megint a második kör

 

Az első nap dermesztő mínusza (-7) után Kötél Bence második napja +5-ös eredménnyel zárult. Ha csak magát a score-t nézzük, azt is mondhatnánk, hogy visszaesett a formája, ami természetesen nem igaz: a stabil 0-ás eredmény sorsát két lyuk pecsételte meg a Balaton Golf Club versenyzője számára.

 

 

Bence első 9-e (10-18. lyuk) simán ment. Bár nem jöttek az első napi extra bridie-k, az egyetlen bogey-jára jutott egy madárka is, ez a teljesítmény pedig folytatódott a fordulás utáni első 3 szakaszon is. Ekkor jött a 4-es lyuk, és egy kisebb slide a BGC versenyzője számára. Ahol első nap még part ütött, csütörtökön Bence +3-mal ment tovább. A tripla után egy bogey majd egy dupla bogey következett. Kötél a következő kettőn rendezte a sorokat: két birdie zsinórban, a végére pedig megint jött a bogey.

 

Pánikra semmi ok, hiszen bőven a CUT-on belül, a T11-es pozícióból indíthatta a 3. napot. Drukkolunk, hogy Bence a pénteki, 3. kört ismét egy szép mínuszos teljesítménnyel koronázza meg.

 

Bertényi Bencének nem sikerült CUT-ba kerülés, 80-as körével +10-nél állt két nap után, így ha nem sokkal – 3 ütéssel –, de a „vágás” fölött végzett.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés