Kötél helytállt az erős mezőnyben

 

Véget ért Linzben a 4 napos Osztrák Nyílt Amatőr Bajnokság. A hazai színek képviselői a második vágást követően egy főre fogyatkoztak. Kötél Bence negyedik körében megütötte a Golf-Club Linz - St. Florian par 72-es ütésszámát, így a tornán nyújtott második legjobb napjával búcsúzott felső-Ausztriától, összesített +3-mal, a T33-as helyen végezve.

 

Szívből GRATULÁLUNK Kötél Bencének, aki végig nagyon keményen küzdött, mindkét CUT-ot kipipálva csinálta végig az egész bajnokságot, úgy hogy az utolsó napon 4 helyet is feljebb tudott kapaszkodni a ponttáblázaton.

 

Kötél_scoreborad.jpg

 

Eredménye alapján a 108 fős férfi mezőny első harmadában végzett, egy olyan mezőnyben, ahol az első hely megszerzéséhez összesített -18-as score szükségeltetett. Ez az eredmény a svájci Mauro Gilardihoz köthető, aki igazán a bajnokság második felében volt elemében. Az első napi -2 és a másodikon elért even par után, a harmadik körben begyújtotta a rakétákat és kétszer is megcsinálta a -8-at. Mindkétszer eagle-vel fűszerezve az eredményt, a 12 szakaszon.

 

A képet köszönjük TÁTRAI BÉLÁNAK / GOLF Magyar


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés