Születésnapi győzelem Szlovéniában! (Értékeléssel!)


Bertényi Bence -1-gyel hajrázott a tornán

A Magyar Amatőr Bajnokság küzdelmei mellett fokozott figyelemmel kísértük végig a WAGR minősítésű Szlovén Junior Nyílt Bajnokságot, ahol a 12 tagú magyar különítmény sikeréért szoríthattunk. A Ljubljana mellett fekvő par 71-es Arborétum Golf Club pályáján rendezett nemzetközi tornán kettős Magyar dobogónak örülhettünk. Jaczkovics Emma, aki a napokban ünnepelte 14. születésnapját, győzelemmel ajándékozta meg magát az U14-es lányok között, míg Koharek Anna a második lett.


Fantasztikus versenyt rendeztek a szlovének egy csodálatos pályán, nagy mezőnnyel és remek golfidővel – számolt be Jaczkovics Emma lapunknak, aki egyenesen a ljubljanai repülőtérről értékelt lapunknak:

„Az elmúlt négy hétben nem volt verseny a programban, hanem pihentettem egy kézsérülést és ezt kihasználva csináltunk Pancsával egy kis évközbeni újra alapozást Csikós Gáborral. Majd a múlt hétvégén pedig már teljes értékű edzésmunkát végeztem Jonathan Mannie edzőtáborában. Éreztem, hogy jó lesz a swing és ez ki is jött a versenyen. :)

Örülök, hogy sikerült egy 81, 80, 75 eredménnyel visszatérni Arborétumba, ami +8 alatti három napi átlag score-nak felelt meg. Egy remek flightban sikerült végig jó ritmust játszani szlovák barátnőmmel és egy német lánnyal, aki csak szórta a birdie-ket.



Ez az utolsó évem U14-ben, így jó érzés a korcsoportban győzelmet aratni. Abszolútban (U18) sajnos lecsúsztam a Top 10-ről, de mindent megteszek, hogy jövőre odaérjek!

Most a belga U14 International Open következik a jövő héten. A mezőny nagyon erősnek tűnik, ráadásul a versenyt Waterloo-ban rendezik, úgyhogy elkel majd a szurkolás!”


Ami a többieket illeti. Bertényi Bence kitett magáért az utolsó napon. -1-et játszva megkoronázta teljesítményét és a legjobb magyar összesített score-t hozta a tornán. Eredményével épphogy lemaradt a dobogóról.

Kiemelendő még a fiúk Nemzetek versenyében elért II. Helyezése, ahová a szövetségi kapitány Závaczki Bálintot, Kötél Bencét és Bertényi Bencét nevezte. Emma díját, Berkenyei Daniella vette át.


 
Az összes magyar eredmény:

Fiúk:
 
Bertényi Bence 219 (74, 75, 70)
Kötél Bence 225 (70, 76, 79)
ifj. Sárközi Richárd 228 (77, 80, 71)
Fülöp Gergő 233 (81, 74, 78)
Závaczki Bálint 234 (79, 83, 72)
Somogyi Bence 240 (80, 85, 75)
Kemény Kevin 245 (78, 86, 81)
Horváth Ákos 245 (84, 80, 81)

Lányok:

Jaczkovics Emma 236 (81, 80, 75)
Nagy Klára 251 (90, 85, 76)
Berkenyei Daniella 251 (81, 83, 87)
Koharek Anna 264 (92, 88, 84)

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés