Örömgolf a Tata Városáért Kupán




Szombaton következik a Rotary Jótékonysági Kupa

Az Old Lake Golf Club és Tata Városa, Michl József polgármester fővédnökségével közös golfversenyt szervezett június 22-e, szombatra. Dr. Bábos Réka, a klub igazgatónője évek óta zászlóvivője az ilyen és ehhez hasonló versenyeknek, amelyen a tatai klub alapítója, dr. Bábos János és kedves felesége, Hock Marianna is részt vettek és boldogan számoltak be lapunknak az eseményről.

„Rékának különleges érzéke van az ilyen típusú versenyek megszervezéséhez. Az elmúlt években több jótékonysági, illetve golf népszerűsítését szolgáló rendezvénynek adott otthont a pálya.
Egyszer már volt próbálkozás a Tata Városáért verseny szervezésére, ám akkor többen kifogásolták, hogy miért csak a juniorok és szeniorok vehetnek részt rajta. Emiatt nyitottá tettük az eseményt és hagyományteremtő szándékkal megrendeztük ismét. Boldogok vagyunk, hiszen ahhoz képest, hogy az országban számos megmérettetést tartottak, szép számú résztvevővel, nagyon jó hangulatú versenyt sikerült lebonyolítanunk.



Nagy megtiszteltetés volt, hogy a polgármester úr, Michl József is eljött, megnézte, és végig figyelemmel kísérte a versenyt, ráadásul nagyon érdeklődő volt a golf iránt. Ki tudja, lehet, hogy a későbbiekben ő is ütőt ragad (nevet).

A média is nagyfokú érdeklődést mutatott, rengeteg interjú készült és mindenki nagyon jól érezte magát. Legyen szó golfozókról, a golffal még csak most ismerkedőkről, vagy egyszerűen a természetet szeretőkről, akik kilátogattak az eseményre. Mindez azt jelenti, hogy jövőre is lesz folytatás!

A játékunk is jól ment. Feleségemnél már látszik Szigeti Csaba válogatott edző munkája. Mariann egy hosszabb sérülésből visszatérve próbálja megtalálni a ritmust és reményei szerint a szeptemberi
Szenior Bajnokságra már készen fog állni és teljes erőbedobással küzdhet a minél jobb helyekért.

Számunkra továbbra is a golf népszerűsítése, a gyakorlás és a pályajáték a legfontosabb!”

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés