Portugália volt a tét Zalacsányban

(Képek: Tátrai Béla)

A Zala Springs Golf Resort – a tavalyi évhez hasonlóan - házigazdája volt a World Corporate Golf Challenge regionális döntőjének. A nagy kérdés az volt, melyik páros képviselheti cégét és országát a portugáliai világdöntőn (Oitavos Dune), melynek főtámogatója a Bentley lesz.
 
Előzmény

Az elmúlt több, mint 25 évben a világ legnagyobb vállalati golfversenyévé nőtte ki magát.  WCGC versenyt 1993-ban először Angliában rendezték meg, azóta számos országban játszanak kvalifikációs versenyeket (a kezdetek óta, egymilliónál is több golfozót mozgatott meg összesen, a szerk.!), amiket a júniusi világdöntő követ Portugáliában, ahol több mint 30 ország csapata verseng a végső győzelemért.
2018-ban a magyar színeket Dudás Károly - Nagy Csaba képviselte, akik szerettek volna ismét utazni. Lássuk sikerült-e nekik kvalifikálni magukat.

Verseny - Zalacsány

A tét tehát nem volt kicsi. A verseny pontban 9:30 órakor indult a remekül előkészített zalacsányi pályán.  Maga a versenyforma (Stableford 18 lyukon, 2 fős teamban, ¾-es játék HCP-ben) is izgalmakat hordozott magában: itt nem volt elég, ha csak a duó egyik tagja játszik jól, a csapat mindkét tagjának oda kell tennie magát! A Fődíj mellett még számos értékes vouchert és ajándékot nyerhettek a legjobbak!


A küzdelem nagyon szoros volt, hiszen egy-egy pont döntött az élmezőnyben. Végül Váthy Zoltán – Dóka Ágoston duója győzött és utazhat a július 3-7. között rendezendő világdöntőre. A második helyen Kocsis Réka – Kaincz Katalin, míg a harmadik Koller György - Horváth Péter párosa lett.
Le a kalappal a Zala Springs csapata előtt, akik ismét kitettek magukért!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés